1. fejezet - A boszorkánybál

1. fejezet

Cornelia

A boszorkánybál

A boszorkánybál nem más, mint egy olyan összejövetel, ahol a vendégek nagy része boszorkány, ám nem muszáj konkrétan bálnak lennie (tánccal meg olyasmikkel, amik mondjuk a szalagavató bálon vannak), hiszen a boszorkányok amúgy sem szórakoznak emberi módon (lásd: macskareptetés).

A boszorkánybál szabályai:

- tilos szimpla embereket is meginvitálni (megjegyzés magamnak: utána kell néznem, vajon Colin minek számít, a köztünk lévő kötelék nem éppen szimpla)

- tilos furcsállni a dolgokat (az egyik boszi neonsárga haja például egy félresikerült varázslat eredménye, nagyon rosszul esik neki, ha bámulják)

- tilos hangoztatni, ha valaki nem hisz a boszorkányságban (ami hülyeség, ki jelenik meg egy ilyen találkozón, ha nem hisz benne?)

- tilos egymás ellen varázslatot használni, hiszen a boszorkánybál helyszíne (Holloway-ház, Dullville) mindenkor semleges hely

- és legfőképpen tilos megemlíteni, hogy a Főboszorkány továbbra sem hajlandó aktív szerepet vállalni a bosziügyekben (nem, mintha képes lennék rá varázserő híján)

Egyéb:

- üdvözlőajándék biztosítása (mi a fenét adjak egy tizennyolc éves boszorkányfiúnak, akivel majdnem egy éve folyamatosan levelezek?)

- a Főboszorkány születésnapjára hozott ajándékok kezelése:

a.) nem fintorogni, ha a csomag bűzlik/mocorog/különösen veszélyes felirat olvasható rajta

b.) nem fintorogni (és/vagy sikítani), ha az ajándék nem kedvünkre való

c.) nem ujjongani, ha igen

- a vendégek megfelelő köszöntése

a.) köszönéskor: Remélem, jó szél hozott, boszorkánynővérem/húgom

b.) elköszönéskor: Holdfény kísérjen utadon, boszorkánynővérem/húgom

- a vendégekkel való udvarias társalgás

- illedelmes étkezés még akkor is, ha a menü furcsaságokat tartalmaz (megjegyzés magamnak: utánanézni, mik azok a furcsaságok).

Személyes tapasztalatok:

- nem szabad elismerni, ha egy boszorkány szimpla halandókkal is barátkozik

- nem szabad elismerni, hogy az a szimpla halandó nem csak egy szimpla halandó

- nem szabad az újonnan felfedezett erőnket használni, hogy megvédjük a szimpla halandónkat

- összességében nem szabad hagyni, hogy a szimpla halandó megjelenjen a boszorkánybál közepén!!!

/részletek Cornelia Holloway – Főboszorkány könyvéből/

O.O

  - Corn! – sikította Sophie megugrasztva a cicámat, Barnie Úrfit, aki ijedten keresett menedéket az ágyam alatt, miközben én türelmetlenül fordultam el a tükörtől, amiben egy ideje nézegettem magam.

Sophie feltépte az ajtót. Ezüst színű, flitteres ruhát viselt, ami tökéletesen kiemelte az alakját, ráadásul a flitterek olyan benyomást keltettek, mintha Sophie-t halpikkelyek borítanák. A fenébe, lehet, hogy nem is flitterek?

- Corn, nem hiszem el, hogy képesek voltatok Vale-t alkalmazni, mint pincért! Hogy gondoltad ezt? Én, mint a sellőkirály lánya, mutassam be a pasimat, mint pincért? Ez… fú, de jó ez a ruha!

Önkéntelenül is elmosolyodtam. A ruha nem egyszerűen jó volt, hanem gyönyörű. Pánt nélküli fűzős csoda, egyenesen vámpír-barátnőmtől Ginától, aki volt olyan szíves elküldeni nekem, mondván neki nem megy a színeihez ez a smaragdzöld. Bátyja (a szintén vámpír), Roland pedig többsoros smaragd nyakékkel és hozzá illő fülbevalókkal kedveskedett, de persze csak kölcsönbe, mert mégsem járná, hogy olyan ékszerekkel traktáljon, amik többe kerülnek, mint a házunk. Azért felvettem őket a ruhához, és úgy éreztem magam, mint egy hercegnő.

- Egész jól néznél ki, ha csinálnál valami a hajaddal is – nézegetett Sophie (sellőkirálylány a tengerben, osztálytársam és jó barátnőm a szárazföldön). – Na, fordulj meg! Hol egy fésű?

Így lett a kócos kukoricaszínű hajamból fényes, félig feltűzött, mégis loknikban a vállamra omló frizura, amitől még jobban éreztem magam az öltözékemben. Még nekem is szembetűnő volt, hogy egy év alatt sokat változtam, a csípőm kikerekedett, olyan lányos alakot biztosítva nekem, amilyet mindig is szerettem volna, az arcom viszont soványabb lett, kiemelve a szemeimet, amik hatalmasnak tűntek. Még simán hátrafogott hajjal és a megszokott ruháimban is csinosabbnak tűntem.

Nénikéim Flora és Daphne esküdöznek, hogy ez hamarosan felszabaduló mágikus képességeim jele, de szerintem egyszerűen csak végre kezdem elérni a felnőttkori formáimat. Ami nem rossz, úgy véltem, idővel csak még jobb lesz a helyzet, ha így haladok, húsz éves koromra igazi szépség válik belőlem.

- Na, nem is kell túl sokat csinálni az arcoddal, egy kis pirosító megteszi – mormolta Sophie, miközben egy pici ecsettel tüsténkedett. Hagytam neki, mert már rájöttem, ha ellenkezem, csak nekem lesz sokkal rosszabb. Különben is, jól kellett kinéznem, hiszen végre megismerkedem Kierannal.

A déli államok Főboszorkánya ő, már majdnem egy éve tartjuk a kapcsolatot, de most fogunk először találkozni. A srác hihetetlenül jófej boszorkány létére, és ahogy én, ő is utálja, hogy nem normális családba született, csakhogy ő, velem ellentétben erős mágiával rendelkezik, amit használ is, így neki nehezebb kivonni magát a boszorkánykodás alól. Alig vártam már, hogy találkozzam vele, ezért is mentem bele ebbe a Boszorkánybálba, amit nénikéim a tizennyolcadik születésnapom alkalmára rendeztek.

Amikor Sophie kész lett velem, úgy döntöttem, ideje körülnézni, mielőtt megjönnek az első vendégek. Egy éve a házunk még egy lelakott koszfészek volt, most azonban – hála a velünk élő bukott angyalnak, Valeriannek – egy kellemes, bálozásra alkalmas épület. A falakon nem volt többé helye pókhálónak, Vale ízléses tapétát ragasztott fel mindenhova, és a lépcsőt fedő szőnyegek lyukaiban sem akadt meg többé senki sem, hiszen már nem voltak lyukak, csak fényesre csiszolt parketta, a tapéta mintájához illő puha szőnyeggel. Az áramingadozás is megszűnt, amióta Vale kicserélt pár vezetéket, már minden szobát és folyosót ki lehetett világítani. Komolyan, imádtam ezt az angyalt!

Most épp egy lányos fehér tunikában igazgatott egyenesre néhány festményt a falakon. Na, jó azért ez fura.

- Vale, mi ez a szerelés? – kérdeztem, mire rám nézett, és láthatóan meglepődött.

- Corn, nagyon jól nézel ki – bókolt egy kis mosollyal, amitől feleslegessé vált Sophie pirosítója. Pirultam magamtól is.

- Köszi, de te miért vagy hálóingben?

Végignézett magán.

- Nénikéid úgy vélik, ilyen ruhát hordanak az angyalok – felelte. – El akarják kerülni, hogy halandónak nézzenek, és – halkította le a hangját – a boszorkányok elég dicsekvőek, Daphne és Flora szeretnének jobb színben feltűnni azzal, hogy egy igazi angyalnak látszó angyal szolgálja ki a vendégeket – darálta le.

Felment bennem a pumpa, egyszerűen utáltam, amikor a nénikéim szervezkedtek.

- Szerintem meg úgy nézel ki, mint egy idióta. Mondd, te jól érzed magad így? Ebben a cuccban akarsz maradni?

- Mi. A. Fene. Van. Rajtad?! – kapkodott levegő után a lépcső tetején megjelenő Sophie. Úgy tűnt, még ő sem látta a pasiját hálóingben. – Corn, mi folyik itt?!

- Szóval? – sürgettem Vale-t, aki vörös arccal hajtotta le a fejét.

- Lehetne rosszabb is – mondta. – Nem akartam megbántani a nénikéidet.

Ami azt jelentette, hogy nagyjából akármit megcsinált, amit kértek tőle, mert ilyen a természete. Képtelen voltam elhinni, hogy a nagynénéim képesek így kihasználni.

- Menj, és öltözz át valami kényelmesbe. És nem kell pincérkedned, vendég vagy, az Isten szerelmére!

Vale elsápadva meredt rám, amiért hiába vettem a számra az Úr nevét, így gyorsan bocsánatot kértem tőle, majd mondtam, hogy tényleg öltözzön át (aminek viszont örült).

Odalent a konyhában és a nappaliban már élénk sürgölődés folyt, nénikéim tálakat és tányérokat hordtak az összes létező asztalra, pultra és polcra, amiken mindenféle ismerős és ismeretlen étel sorakozott. Miután láttam, hogy Flora milyen alapanyagokból készített pár fogást, eldöntöttem, hogy majd maradok valami hagyományosnál, például egy sima szendvicsnél.

- Gyönyörű vagy, kis boszorkányom! – torpant meg Flora, hogy megcsodáljon. – Olyan izgatott vagyok a ma este miatt, ma végre igazi boszorkány leszel!

- Kivéve, ha semmi nem fog történni – mondtam, hiszen biztos voltam benne, hogy a tizennyolcadik születésnapom sem lesz vízválasztó, míg nénikéim abban reménykedtek, hogy hirtelen én leszek a világ legnagyobb boszorkánya és emiatt majd lemondok a terveimről, hogy egyetemre megyek. Na persze!

- Meglátjuk – felelte Daphne. – Kicsim, nem mennél ki, hogy körülnézz, minden rendben van-e odakint? És bizonyosodj meg róla, hogy az a csirkefogó semmiképpen nem fog felbukkanni.

- Nem fog – vágtam rá. – Randija van mára – tettem hozzá halkabban, utálkozva.

- Annál jobb – bólintott Daphne. – Micsoda szégyen lenne, ha felbukkanna a bálunkon!

- Nem fog felbukkanni – ismételtem jegesen, majd elindultam kifelé, hogy ránézzek a kertünkre és az apámra/nagybátyámra.

O.O

Óvatosan lépkedtem a magas sarkú, szintén zöld szandálomban, az apró díszkavicsokkal felszórt ösvényen (ez is Vale érdeme) egészen a tölgyfáig, ami egy hülye varázslat folytán igazából a rokonom volt. Hogy kim pontosan, nem tudtam, de ő volt az egyik bizonyítéka, hogy én és a fiú, aki szeretek – szerettem –, egy vérből valóak vagyunk. Elég volt rágondolnom ahhoz, hogy felhorgadjon a közöttünk feszülő kötelék, amin keresztül megéreztem a legkisebb hangulatingadozását is, amiből mostanában több mint elég volt neki.

Most éppen nem éreztem semmi különösebbet felőle, azt hiszem, semleges hangulatban volt. Reméltem, hogy tényleg tartja magát az ígéretéhez, és nem csinál zűrt a bálon, ugyanakkor gyanús volt, hogy ma még nem jött át, hogy felköszöntsön. Vagy talán a mostani nem túl barátságos állapot közöttünk már azt is jelenti, hogy egyáltalán nem köszönt fel a születésnapomon? Elszomorodtam arra gondolva, milyen árakat kell még megfizetnünk a hülye szerelmünkért, amiből köszönöm szépen, én már nem kértem. Túl sok fájdalmas emlékem fűződött hozzá.

Az egész elhidegülésünk áprilisban kezdődött, amikor Colin már a sokadik lánnyal randizott, de az a csaj ezúttal megmozgatott benne valamit. Hirtelen ott találtam magam az érzései tengerében. Miközben azt a ribit csókolta, olyan intenzív dolgokat érzett, amikhez hasonlót én eddig csak vele éltem át. Egyszerűen elegem lett, mert bár tudom, hogy én biztattam rá, hogy keressen másokat, de nem akartam tudni róluk. Nem akartam elhinni, hogy én egyedül szenvedek, ő pedig más csajokkal lóg, közben meg olyasmit érez, amit nem szabadna, kivéve, ha hazudott arról, hogy ő is úgy szenved, mint én. Szenvedett a francokat! Azon a délutánon jól érezte magát a lánnyal, ami engem annyira feldúlt, hogy ő megérezte, majd azonnal otthagyta a csajt, hogy megkeressen. Ez volt az, amin összevesztünk.

Ezért volt, hogy majdnem egy teljes hónapig nem álltam szóba vele, hiába bizonygatta, hogy rám gondolt, azért volt olyan izgatott – ez még rosszabb, mert épp ez ellen küzdünk, miért gondolt rám, mit képzelt? – meg hogy a csaj hasonlított is rám (nem hasonlított!), egyszerűen nem tudtunk megbékülni. Így történt, hogy egyedül mentem el Las Vegasba egy jósnőhöz (akit a nagynénéim ajánlottak), aki azt mondta, a tizennyolcadik születésnapom után történik valami, ami megváltoztatja az életem, addig nem érdemes kutatóutakra mennem (ami annyira megegyezett a nénikéim véleményével, hogy nem vagyok biztos benne, nem ők kérték-e meg, hogy ezt mondja nekem). A lényeg, hogy Colin megorrolt, amiért nem jöhetett Vegasba, utána pedig azért is, mert Sophie meghívott a nyárra egy óceánkörüli túrára, amit sellőként töltöttem el, azonban ezúttal nem tudott volna visszacsábítani, mert Sophie gondoskodott róla, hogy elég messze legyünk ahhoz, hogy semmiféle hívást ne hallhassak meg.

Csak sulikezdéskor jöttem vissza Dullville-be, és a visszaváltozásom után vettem észre, mennyire megcsinosodtam. Meg persze abból is nyilvánvaló volt, ahogy a srácok bántak velem a suliban. Sophie, Vale és én népszerűek voltunk, Colin meg… nos, ő nem, ugyanis soha nem volt benne semmiben, amiben mi. Fájt, hogy ennyire eltávolodtunk egymástól, de ez a szükséges rossz volt. Hiszen lehetetlen, hogy mi ketten valaha is együtt legyünk, hónapok óta feladtam a kutatást ezen témában. Már csak tovább kellett lépnem, és azt hiszem, jó úton jártam. Már nem voltam belé szerelmes – legalábbis többnyire. Néha álmodtam vele, forró és vérfertőző álmok voltak, amik után napokig tartott összeszednem magam, de egész jól megvoltam.

Szóval három napja beszéltem utoljára Colinnal, amikor is megmondtam, hogy a bál teljes idejére ki van tiltva a házunkból, ne merjen megjelenni, mert ha valamelyik boszorkány megátkozza, én, varázserő híján nem fogok tudni segíteni neki. A nyugalmi állapota azt jelentette, hogy nem tervez semmit. Vagyis nagyon ajánlottam neki, hogy ne tervezzen.

Úgy tűnt, minden rendben van, a gyep rendezettebb nem is lehetne, még a nénikéim varázsfüvei is szigorú csatarendben nőttek, így ideje lett volna bemennem, de valami a kert hátsó része felé vonzott. Nem, egyáltalán nem valami paranormális, még csak nem is valami szokatlan, csupán csak a tény, hogy arra van Colinék lakókocsija. A saját szemeimmel akartam látni, hogy nem tervez kamikaze akciót, mert bár el nem tudtam képzelni, mi keresnivalója lenne a bálomon, valamiért volt egy olyan megérzésem, hogy ott akar lenni.

- Cornelia Holloway? – Megtorpantam, és ijedten hátrafordultam.

Egy nagyon helyes, öltönyös srác állt a tölgy mellett, mintha csak odatermett volna, csodálkoztam, hogy nem hallottam a kavicsok csikorgását a cipője alatt.

- Kieran? – tippeltem hitetlenkedve, végigfuttatva a fejemben a bálomon lehetségesen felbukkanó pasik listáját (Kieran, Vale, Colin – de neki nem ajánlott).

- Nem túloztak, amikor a szépségedről meséltek – mosolyodott el, és elindult felém, mire önmagam is meglepve felé siettem, és átöleltem.

- Kieran, annyira örülök neked! – mondtam vidáman, majd kibontakoztam az öleléséből. Közelebbről még helyesebb volt, a haja vörösesszőke, a szeme fekete, a vonásai határozottak és meglepően férfiasak voltak. A mosolya pedig elbűvölő. Alaposan megnézett magának, majd észbe kapva megragadta a kezem.

- Annyira zavarban vagyok, hogy majdnem elfeledkeztem az illemről!

- Nehogy letérd… - Késő volt, térdre ereszkedett előttem.

- Köszönöm a meghívást, Főboszorkányom, ígérem, amíg a területeden vagyok, nem okozok semmi problémát, és ameddig a határaidon belül tartózkodom, elismerem felsőbbségedet.

- Jól van, de most állj fel, semmi szükség erre a hülye hagyományra!

Felállt, és azzal a lendülettel közelebb rántott magához, hogy egészen nekisimultam. Egy pillanatra azt hittem, hogy meg akar csókolni, de aztán csak az arcomnak szorított a sajátját, és a fülembe suttogott.

- Figyelnek minket!

Igyekeztem nem felkapni a vizet. Nénikéim megint szolgálatba állították a macskákat, ketten közülük nem messze meresztették ránk a szemüket.

- Menjünk be, körbevezetlek – sóhajtottam végül, nem törődve a macskákkal.

Kieran udvariasan felajánlotta a karját, amit elfogadtam, és csak amikor hirtelen düh hasított belém – ami nem az enyém volt – esett le, hogy a boszorkányfiú talán nem a macskákra célzott.

O.O

Egész jól haladt a buli, már átvettem az ajándékaimat (itt volt egy kis kavarodás, amikor én bolond belenéztem abba a lyukacsos dobozba, aminek a tartalmát ritka, szinte felbecsülhetetlen értékű élőlénynek jellemezték, és pechemre egy hatalmas, piros színű pók volt benne, én pedig sikítva elhajítottam az egészet. A pók túlélte, Vale biztonságba is helyezte nekem), és lassan a társalgás is beindult. Kieran és én remekül elvoltunk, amikor épp senki nem figyelt ránk, együtt nevettünk a diliseken, akik mindenféle fura hacukákban jöttek el, vagy épp Kieran az egyik viccesen alakult varázslatát mesélte.

- Ne nagyon híreszteld, de minden második varázslatom félresikerül – nevetgélt közel hajolva a fülemhez, nehogy véletlenül meghallják, mit beszél. – Nem is értem, hogy lehetek én a Főboszorkány. Ráadásul még srác is vagyok, mindenki rajtam röhög. – Azonban nem tűnt olyan kétségbeesettnek, azt hiszem, titokban szerette, hogy mindenki csodájára jár, mint boszorkányfiúnak.

Ő és én voltunk a legnépszerűbbek egész este, mindenki velünk akart beszélni, és persze mindenki várta az éjfélt (23:58 percet, hogy pontos legyek), mert abban reménykedtek, hogy tényleg feltörnek a képességeim, amint betöltöm a tizennyolcat. Az első komolyabb probléma akkor következett, amikor egy Carotta Septon nevezetű boszorkány megragadta a karom azzal, hogy valami különlegeset szeretne mutatni nekem odakint. Hátrahagyva Kierant kimentem vele a hátsó kertbe, ahol az egyik almafához kiláncolva egy hatalmas kutya feküdt. Jöttünkre vonyításba kezdett. A hangra ijedtség töltött el, de nem az enyém volt, hanem Coliné. Azt jelentette, hogy a közelben van, és alaposan megijesztette a kutya.

- Ez egy… farkas? – csodálkoztam el, ahogy jobban megnéztem. A vonyítása morgása csapott át, mire Carotta legyintett egyet a kezével, a farkas pedig nyüszítve nekicsapódott a fa törzsének.

- Ne menj a közelébe, mert veszélyes lehet – mondta Carotta büszkén. – Nem ismerek mást, akinek sikerült volna ennyire megszelídíteni egyet – dicsekedett.

Felháborodva néztem a feltápászkodó, még mindig nyüszítő állatot.

- Ez állatkínzás, Carotta! – feleltem élesen. – Fájdalmai vannak!

A boszorkány úgy nézett rám, mintha megőrültem volna, de egyben kicsit mintha tartott is volna tőlem, lévén én voltam a Főboszorkánya, nénikéim szerint mindenki engedelmességgel tartozik nekem, főleg a mi házunkban.

- De hát vérfarkas – mondta védekezőn. – Ha nem tartanám ennyire szorosan a gyeplőt, rám támadna.

- Akkor sem… micsoda?! – esett le, hogy mit mondott. – Vérfarkas? Úgy érti, hogy egyébként ember?!

A boszorkány most már valóban megijedt.

- Menjünk vissza, hűvös az este, az éjfél is közeleg – terelgetett befelé, én pedig amennyire döbbent voltam, hagytam is magam. Odabent aztán Carotta egy pillanat alatt felszívódott mellőlem.

Kintről újra felhangzott a vonyítás. Vérfarkas ismerősömre, Rufusra gondoltam, és tudtam, hogy cselekednem kell. A fejem forgatva néztem Vale és Sophie után, de csak Kierant láttam, aki felém igyekezett.

- Valami baj van? – kérdezte, mire bólintottam.

- Meg kell keresnünk a barátaimat.

Tíz percen belül Vale, Sophie, Kieran és én kisurrantunk a házból.

- Nem hiszem el, hogy ezek valami szolgának kezelnek engem! – sziszegte Sophie, aki nem tudta túltenni magát a tényen, hogy a boszorkányok felsőbbrendűnek hiszik magukat. Legalábbis a száz évnél öregebbek, holott a nénikéim és Vale is figyelmeztették, hogy ez lesz.

- Most a farkassal törődjünk! – válaszoltam fojtottan. – Nem hagyhatjuk így sínylődni!

Alighogy a vérfarkas meglátott minket, megint őrjöngeni kezdett.

- Segíteni jöttünk – pisszegte le Vale, mire elhallgatott, és már csak halkan szűkölt.

- Hogy lehet, hogy farkasalakban van, amikor nincs is telihold? – bámultam fel az égre.

- A nyakörvet akkor tették rá, amikor állatalakban volt, most nem tud visszaváltozni – mondta Kieran magától értetődően.

- Láttál már ilyet? – néztem rá meglepődve.

- Olvastam róla.

- Ez gusztustalan! – Közelebb indultam a farkashoz. – Engedd, hogy megnézzem, megpróbállak kiszabadítani!

Nyugton maradt, így némi tétovázás után már markoltam is a nyakán a fémbilincset, ami minden oldalon zárva volt, mintha ráforrasztották volna. A kezem csupa vér lett, mert a nyakörv teljesen kidörzsölte szegény farkas nyakát.

- Hogy szedjem ezt le? – kérdeztem a barátaimat. Sophie és Vale tanácstalanok voltak, de Kieran könnyedén válaszolt.

- Egyszerűen le tudnám szedni, csakhogy hatalmas udvariatlanság lenne, ha megfosztanék egy másik boszorkányt a tulajdonától, akár törvénysértőnek is bélyegezhetnének, hiszen nem a saját területemen vagyok. – Vidámabbnak tűnt, mint azt a helyzet megkívánta volna, de csak a folytatás hallatán jöttem rá, mi az, amin nevetgél magában. – Amíg meg nem parancsolod nekem, hogy szedjem le, tehetetlen vagyok.

- Hát szedd le! – mondtam ki, mire félretolta a kezeim, mindkét kezével megérintette a nyakörvet, mormolt valamit, és a fém egyszerűen kettétörött.

A farkas csak erre várt, hanyatt lökve Kierant rohanni kezdett az ellenkező irányba. Nem jutott messze, útközben változni kezdett, majd emberi alakban elterült a fűben. Vale azonnal rohanni kezdett felé, mire gyorsan követni kezdtem.

A farkas egy lány volt, tizennégy-tizenöt éves lehetett, meztelen testét horzsolások és zúzódások borították, az arcát könnyek nyomai csíkozták, és úgy tűnt, képtelen abbahagyni a remegést.

- Ne… ne bántsatok! – nyöszörögte, miközben Vale betakarta a zakójával.

- Sophie, szólnál a nénikéimnek, hogy elsősegélyre lenne szükségünk? – kérdeztem a sellőlányt, de Kieran megrázta a fejét.

- Nem jó ötlet, nem kellene, hogy mindenki megtudja, mit csináltunk. – A zsebéből hófehér textilzsebkendőt húzott elő, és odanyújtotta nekem. – Véres a kezed.

Automatikusan elvettem.

- De akkor mit csináljunk? Nem hagyhatjuk így itt, és kórházba sem vihetjük. – Egyes számú paranormális szabály: soha egyiküket sem visszük kórházba, mert az emberek kiakadnak tőlük.

- Negyed óra múlva éjfél.

- Jól van, jól van – kényszerítettem magam a józan gondolkodásra. – Vale, repülj fel vele a szobámba, Sophie pedig kinyitja az ablakot, aztán visz fel elsősegélydobozt meg fájdalomcsillapító főzetet. Zárkózzatok be, és csak akkor nyissatok ajtót, ha én jövök!

- Le fogok maradni a nagy mágiakitörésedről – panaszkodott Sophie, de mivel Vale már a karjaiba is kapta a farkaslányt, elsietett, hogy szabaddá tegye az utat a szobámba.

Hamarjában letöröltem magamról a vért, majd Kierannal ártatlan arcot öltve visszasiettünk a házba, ahol valóban vártak ránk. Próbáltam lenyugtatni magam, hogy ne érezzem már úgy, hogy mindjárt rajtakapnak, amikor hirtelen tudatosodott bennem, nem is én érzem úgy, hogy rajta fognak kapni. Colin volt idebent a házban!

Egy perc volt vissza a születésem percéig, de én képtelen voltam nem Colin után kutatni a tömegben. Itt volt valahol, még mindig idegesen amiatt, hogy lebukik.

- Ne aggódj, nem lesz semmi baj, kis boszorkányom – simogatta meg az arcom Flora. – Nem fog fájni, csak érezni fogod, hogy valami más lett.

Kényszeredetten rámosolyogtam. Milyen csalódottak lesznek, hiszen semmi nem fog történni! Lehet még a Főboszorkányságot is elveszik tőlem, főleg, ha rájönnek, hogy kiszabadítottam a farkaslányt. Alig vártam már, hogy elmúljon éjfél, és vége legyen a hülye Samhainnak.

- Most! – jelentette be Daphne, mire minden szem rám szegeződött.

Nem történt semmi, nem változtam hirtelen boszorkánnyá, a seprű sem ugrott a kezembe, hogy üljek fel rá, és repüljem körbe a környéket. Semmi boszorkányos nem történt, kivéve, hogy fülig pirultam a tekintetek kereszttüzében. Vártak.

Éjfélt ütött az óra, nénikéim pedig csalódott sóhajt hallattak. Egy pillanatra még meg is sajnáltam őket.

- Ezek szerint nálam a mágia ugrott egy generációt – jelentettem ki, de önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám.

Valaki élesen felsikoltott, mire mindenki a lépcső felé kapta a fejét, ahonnét a hang hallaszott. Az egyik tizenkét év körüli boszorkánylány sikított, és mutogatott.

- Ott van egy halandó fiú! – kiabálta, mintha legalábbis egy vérengző zombiról lenne szó (szerencsére ezen már túl voltunk).

- Hoppá! – nyögte Colin.

- Halandó a Boszorkánybálon! – tört ki a hangzavar, aminek ez volt a lényege.

Többen felháborodva meredtek a nagynénéimre, mások eltakarták az arcukat, nehogy Colin meglássa őket, megint mások – és ezek aggasztottak igazán – Colin felé indultak, hogy megtorolják a sérelmüket.

- Kaparjuk ki a szemét!

- Vágjuk ki a nyelvét is!

- Változtassuk almafává! – Ez az utolsó kicsit erős volt, már akadt egy emberből lett fa problémám, nem volt szükség még egyre.

- Engedjen el, büdös banya! – hadakozott Colin a hosszúkarmú kezek ellen, de valakinek sikerült elkapnia, és a szoba közepére lökni, ahol a dühödt boszorkánytömeg körbeállta.

- Hagyják békén! – próbálkoztam, de elveszett a hangom a hangzavarban.

Valaki megkarmolta Colin arcát, ő pedig dühösen, ám ijedten (éreztem) nézett az elkövető után. Egy másik boszorkány emelte a karját, és mivel emlékeztem Carotta korábbi mozdulatának hatására szegény farkaslányon, ijedten felsikoltottam.

- Elég!

Valami forrót éreztem, amint elhagyja a testemet. Energia volt, ami durván földre lökte a Colin körül állókat, mire ő kapva az alkalmon kitört közülük, de nem a lépcső felé, hanem felém indult el. Felé nyújtottam a kezem, elkaptam a csuklóját, és a hátam mögé rántottam, hogy megvédelmezzem az esetleges újabb támadók elől. Ekkor tudatosult bennem, hogy mit csináltam.

- Tudtam, hogy boszorkány vagy! – szakadt fel Florából örvendezve, mielőtt a nyakamba ugrott volna.

Biztos voltam benne, hogy igaza van. Varázsoltam! Jaj, ne!

Második rész! - Érted, nem érted?!

Sziasztok!

Egy kissé hosszú szünet és várakozás (már, aki várta :D) után itt van Colin és Corn történetének második része. Colint továbbra is Natty személyesíti meg, míg én (Lana) Cornt alakítom. Véleményeknek továbbra is örülünk mindketten.

Hőseink az előző részben átélt kalandok után kissé megviselten, és a vérrokonság felfedezése után nem kissé meghökkenten (és ami talán még fontosabb, eltávolodva egymástól) összekényszerítve indulnak újabb küldetésre...

Kiegészítés

Kiegészítés

Colin

A Harry Potter elemzés átdolgozásán voltam éppen, nagyon igyekezve, kevés munkával látványosra szabjam a házi feladat arculatát, amikor anya új dugi laptopja jelzett. Nem volt olyan nehéz kezelni, mint ahogy hittem, simán be tudtam állítani, hogy a beérkező e-mailek mellett Corn blogjának bejegyzés frissítéseit is figyelje, és jelezze.

Mióta Corn nagynénjei kikönyörögték, hogy várjuk meg az újévet a vándorlásos kutatással, untam magam, és mivel kötöttem vele egy megállapodást arról, hogy a közelében lehetek, ha sohasem érintem meg, nem lehetettem vele a szó hagyományos értelmében, így igyekeztem másképp a közelébe férkőzni. Erre tökéletes volt a blogja. Igaz, hogy olyan személyes volt, mintha csak naplójába olvastam volna bele, de az ördögbe is, ő meg rávett, hogy soha többé ne érintsem meg! Ennyi kijárt nekem.

Rákattintottam a feljövő ablakra, és megnéztem a legújabb bejegyzését. Valamit Loganről írt benne, pedig azt hittem, már rég kiverte a fejéből a srácot. Mondjuk nem nevezte meg, de biztos voltam benne, hogy róla van szó. Hirtelen erőt vett rajtam a szereplési vágy. Bár már egy ideje – négy napja és két órája – rendszeres követője voltam a blogjának, egyszer sem írtam neki. Most visszamentem boszorkányos kalandjait taglaló bejegyzéseihez, válaszolgatni kezdtem rájuk. Nem féltem a lebukástól, annyian írogattak neki, hogy már azt sem nagyon figyelte, miket véleményeznek, na meg ott volt szuper nicknevem, amiről senki fia fel nem ismert volna.

Samhain lányát előléptették!

Ígértem egy szaftos beszámolót a boszorkánytalálkozóról, hát ezt figyeljétek! A rózsaszín füst engem választott Főboszorkánynak, nincs többé Samhain lánya, mostantól a boszorkánymester vagyok, kéretik a Fenség megszólítás. Mivel elmúlt éjfél, holnap jövök a részletekkel. Addig is kígyót, békát, galambvért!

(132 megjegyzés)

DragaBarbie írta…

Helló, Fenség! Ha rózsaszín füst lennék, én is téged választanálak, ha már egyszer belém kap a szél egynémely boszorkány mesterkedése következtében (hogy a fene egye meg a jó dolgukat), mert korábbi leírásaid alapján a boszorkánytalálkozó többi résztvevője ezerszer rosszabb lehet nálad. Csajszicska02, nem hinném, hogy a blog írójának hetvenöt gratulára volt szüksége. Gilisztát, hiénaszemet, kutyalépet!

2011. december 18. 16:03

Paranormális para!

Ex-Samhain lánya, kedvenc Főboszorkányotok új témát hozott! Hisztek a paranormális dolgok létezésében? Mi van a kísértetekkel? Legjobb barátom egy olyan szellemet látott, amelyik tőlem akart valamit, de azt hiszem, csak agyrázkódása van (amin nem lepődnétek meg, annyi, de annyi pofont kapott már életében), szóval biztos, hogy csak hallucinál. Különben is, mit akarna egy kísértet tőlem?

A másik nagy hírem: egy vámpír és egy vérfarkas látogatott meg a szobámban. Azt hiszitek, ijesztő volt? Nem, pedig a „vámpírsrác” még a fogát is hegyesre csiszoltatta. Az említett barátom pedig kezd hinni nekik, inkább ez rémiszt meg egy kicsit. Hiába, őrülteknek állt a világ.

 Ha valamelyikőtök hisz a kísértetek, a vámpírok vagy a vérfarkasok létezésében, kérem, hogy írja meg, hogyan lehet megszabadulni tőlük. Még jelentkezem, ha jutottam valamire, addig is kígyót, békát, galambvért!

(198 megjegyzés)

DragaBarbie írta…

Üdv, Fenség! Én határozottan hiszek bennük, még akkor is, ha nem akarok, és a legjobb barátod igazára csak ennyit tudok mondani: ugye, hogy ugye? Nem szabad elhamarkodottan ítélni, főleg ha már ki tudja, hány éves barátság van közöttetek. Mivel kérdésed több hetes, gondolom, rájöttél már, hogyan kell megszabadulni tőlük. Nem osztanád meg a megoldást a nagyérdeművel?

2011. december 18. 16:08

Az élet nagy kérdései (amikre félek választ találni)

Most komolyan, szerintetek a sellők mivel lélegeznek a víz alatt? Ha odabent kopoltyújuk van, akkor viszont hogyan lélegeznek olyankor, amikor a felszínen vannak?

Ha a vámpírok nem hisznek Istenben, miért égeti őket a kereszt? Vajon a vámpírokat ki teremtette?

A vérfarkasoknak mindegy kivel bratyiznak, amíg az illetőnek nincsenek szemfogaik?

Hogy lehet, hogy egy lány, aki szörnyvadászatból él, sokkal stílusosabban néz ki nálam? Hogy jut ideje az öltözködésre?

Megbízhatunk egy angyalban, akit kirúgtak a mennyből? Már nem azért, de Luciferrel nem ugyanez történt?

Mit csinál egy kísértet, amikor épp nem kísért?

Hogyan áruljam el a legjobb barátomnak, hogy talán nemsokára élőhalottá fog változni? Nem fog hülyének nézni?

Ha valamelyikre tudjátok a választ, kérlek, segítsetek! Addig is kígyót, békát, galambvért!

(211 megjegyzés)

DragaBarbie írta…

Hahó, Fenség!

1. Ha már a lábukat is át tudják változtatni, meg a mellüket eltakarni, miért ne tudnák más testrészeiket is átvariálni?

2. Szerintem Isten egy ördögi háztartástanóra után.

3. Pontosan! És ez így van jól.

4. Édes, drága… blogíró. Mindenre lehet időt szakítani, csak elég jól kell csinálni.

5. Azért nem, őt leküldték egyenesen a Pokolba, nem hagyták a Földön lébecolni.

6. Száz az egyhez, hogy leskelődik. Meg tudom érteni, én is ezt tenném a helyében.

7. Azt a rohadt! Mi ez, kislány, kikiabálod a nagyvilágnak, csak mert a barátodnak nincsen internete? Mi lesz, hogyha idejekorán rátalál erre a blogra, és kiborul a bejegyzés olvastán?

Van még mit tanulni.

2011. december 18. 16:11

A varázsitalok és varázs erejű tárgyak misztériája

Képzeljétek, paranormális kompániámhoz már egy tündér is csatlakozott. Most azt hiszitek, hogy a tündérek aranyos, jótevő kis lényecskék, mi? Mert elárulom, hogy nem azok, hanem idegesítő, nyafka libák!

De nem erről akartam beszélni, hanem ahogy a címben is megjelöltem, a varázserejű dolgokról. Kipróbáltam egy varázslatot, de nem működött, ebből nyilvánvalóvá vált, amit mindig is tudtam, vagyis, hogy nincsenek mágikus képességeim. Ha lennének sikerült volna nem igaz? Itt jön be a nagy kérdés: a varázsitalok és varázserejű tárgyak csak olyanoknál működnek, akik mágikus képességekkel rendelkeznek vagy egy szimpla halandó is megfőzhet egy boszorkánykoktélt? Ha nem, akkor hogy a fenébe mentsem meg a legjobb barátomat? Mert az biztos, hogy amikor zombivá változik, képtelen leszek megölni őt. Segítsetek!

Addig is kígyót, békát, galambvért!

(175 megjegyzés)

DragaBarbie írta…

Nem azért, de ezt a SexyVampireakárhányat nem lehetne kitiltani az oldalról? Tiszta lökött dolgokat ír, még csak nem is a tárgyhoz kapcsolódót. Mármint miért írta azt legutóbb is, hogy „KÉRLEK!”, most meg, hogy „CSERÉBE FELAJÁNLOM AZ ÉLETEM!”, gyanús nekem.

2011. december 18. 16:23

A hulla már nem is ember?

A közelmúltban olyan események történtek velem, melyek újabb nagy kérdéseket vetnek fel, ezeket szeretném most megosztani veletek. Átéltem életem első vámpírharapását. Furcsa, de nem volt olyan rossz, mint számítottam rá, viszont nem is ajánlom, hogy otthon, felügyelet nélkül is belevágjatok. A vámpírok bűvereje nagyon erős, pipás is voltam a vérszívómra, amíg… nos, amíg bele nem gondoltam. Haragudhatunk az oroszlánra, amiért megeszi a gazellát? Utáljuk a jegesmedvét, ha elejt egy fókabébit? Vámpíréknál ugyanez a helyzet, valamit csak enniük kell, nem?

A másik nagy kérdés: Van-e jogom ugráltatni egy szellemet, csak mert úgysincs jobb dolga? Talán kezd elszaladni velem a ló és bunkón viselkedtem vele? Ja, ez a személyes problémám, az igazi dilemma, az, hogy érdemel-e egy kísértet teljesen emberi bánásmódot? Szerintem igen, hiszen ha halott, akkor is ember. Lehet, hogy bocsánatot kellene kérnem.

Ti mit gondoltok erről? Majd jövök a fejleményekkel, addig is kígyót, békát, galambvért!

(171 megjegyzés)

DragaBarbie írta…

Csak annyira van jogod haragudni egy véredet szívó vámpírra, mint a fókabébinek a nyakát kettéroppantó jegesmedvére, vagyis nagyon. Akárhol is vagyunk a táplálkozási láncban, azt diktálja az életösztönünk, hogy maradjunk felül, és ne engedjük, hogy belőlünk lakmározzon bárki is. Ennek a szellemében írom most neked azt, hogy: Ne engedd, hogy bárki is hozzád érjen!

2011. december 18. 16:28

Embernek lenni borzalmas!

Búcsúzni jöttem, ugyanis rájöttem, hogy utálok ember lenni. Ha tudnátok mennyivel gyönyörűbb minden a víz alatt, ha látnátok, amit én láttam, ha éreztétek volna, mennyire nyugalmas odalent, ti sem akarnátok visszajönni, higgyetek nekem! Szerencsés sellőbarátnőm azt mondta, pár nap és az óceán kitisztítja a fejemből az összes nyomasztó gondolatot, csak én leszek meg a kék megannyi áramlata körülöttem. Imádom a kéket! Viszlát, emberek, ex-Samhain lány, ex-Főboszorkány búcsúzik, hiszen vár a végtelen. Tengerikígyót, békát, angolnavért!

(340 megjegyzés)

DragaBarbie írta…

Halihó, Fenség! Ebbe a bejegyzésbe most beleborzongtam, szintúgy a sok kérlelő, aggódó, szomorkodó megjegyzésbe, amit alant olvastam. Ez totálisan nem minden arany, ami fénylik helyzet, vagyis hiába szép a tenger, ha beleöntik a hulladékokat, hiába hagyod magad mögött a szárazföldet, ha utána csodaszép agyatlanként úszkálsz a vízben, és főleg hiába nevezed a barátnődnek azt, ha rá kell jönnöd, hogy hozzá köze nincs a barátságnak. Azt mondom, amit a többiek, embernek lenni király! És még mi király? A szerelem! Szeressük egymást, emberek!

2011. december 18. 16:47

A szeretet ereje tényleg létezik!

Mindenkitől bocsánatot kérek, akit megijesztettem, és köszönöm a több mint háromszáz aggódó hozzászólást is, kicsit elhamarkodottan írtam a legutóbbi bejegyzésemet. Visszatértem, nemcsak ide, de az emberlétbe is. Sellőnek lenni csodálatos, ugyanakkor rémisztő is. Majdnem elkövettem életem legnagyobb hibáját, de még idejében észhez tértem. A szívemnek legkedvesebb személy iránti szeretet volna az, ami visszahozott. Egyedül az a baj, hogy mintha túl sok szeretet buzgott volna fel bennem, már nem tudom, egyszerű szeretetet vagy pedig szerelmet érzek-e. Abban azonban biztos vagyok, hogy ennek az érzelemnek az ereje hozott vissza. Erősebb volt minden hívásnál. Össze vagyok zavarodva. Majd írok még nektek, ha sikerült kiderítenem mi van velem. Addig is kígyót, békát, galambvért!

(264 megjegyzés)

DragaBarbie írta…

Nem megmondtam, hogy milyen király a szerelem meg a szeretet? Ne is hallgass arra az emóra, aki öt bejegyzésen keresztül taglalja, hogy az élet milyen szar, mert ez nem igaz. Még azt sem fogta fel a gyerek, hogy itt nem élet vagy halál, hanem emberség vagy sellőség volt a kérdés tárgya, na, mindegy… hát, tudod, a szeretetből sosem elég, minél több van, annál jobb. Már, ha megbízható a srác. (Vigyázzatok, lányok, kivel mentek a suliban rendezett karácsonyi bálra, nehogy valami búzavirágszemű barmot fogjatok ki! Én, mint lány, tudom, hány fiú akar minket átejteni kedveskedő szavakkal, mikor azt sem tudják, hogy mögöttük ülünk matekon! Ilyenkor jó őket meglepni egy-egy pofonnal, netalántán megviccelni egy otthonról hozott pa… harcias macskával.)

2011. december 18. 16:59

Miért vágyunk arra, amit nem kaphatunk meg?

Sokat foglalkoztat ez a kérdés, és ezzel nem vagyok egyedül, általános igazság, hogy ha valamit, vagy valakit nem kaphatunk meg csak annál jobban vágyunk rá. Nem olyasmiről beszélek, amikor a suliban kinézed a legvagányabb srácot, de nem mered megszólítani. Mi van, ha beleesel valakibe, akit egész életedben szörnyetegnek tartottál, és fajtájának megszámlálhatatlan egyedével végeztél már? Hogyan oldod meg, ha a szíved választottja valahol odafent a Mennyben lakik, te pedig a víz alatt egy titkos birodalomban? Mi van, ha a fiú olyan lányt szeret, akit a lány családja ki nem állhat, de még az övéi is elítélnék a kapcsolatukat? A válasz egyszerű, küzdenek azért, hogy sikerüljön, hogy az elvárásokat, a tradíciókat vagy a faji különbségeket figyelmen kívül hagyva igyekszenek boldogulni, mert akármennyi idő is adatik meg nekik, azt ki kell használni. Nincs igazam? Várom a véleményeiteket, addig is, kígyót, békát, galambvért!

(238 megjegyzés)

DragaBarbie írta…

Ja, persze… tegyük félre faji különbségeket, legyen együtt a légy a bagollyal, a sündisznó a zsiráffal, bezzeg a vérre, arra figyeljünk. Á, ne is törődj velem.

2011. december 18. 17:04

Van-e következménye annak, ha valami rosszat teszünk – avagy ki dönti el, mi helyes és mi nem az?

Helyes, helytelen, jó, rossz, fekete és fehér, most komolyan, hogyan válasszon az ember normális utat magának? Rossznak számít-e a vámpír, ha emberlányokra vadászik, de életben hagyja őket? Bűnös-e az angyal, amiért olyasmit vétkezett, amit az átlagember nap, mint nap megtesz? Lehet-e haragudni a rokonaidra, ha azok jó szándékból nem árultak el neked egy fontos dolgot? Annyi lehetőség, és olyan kevés tapasztalat áll rendelkezésemre, hogy fogalmam sincs mit gondoljak, de egyet elárulok, a fekete mágia még a jó cél érdekében is csak fekete mágia marad, az pedig mindig visszaüt. A saját bőrömön tapasztaltam meg, és most élet és halál között kell döntenem. Ha sikerül, az életem már nemcsak az enyém lesz, de ha nem, akkor amúgy sem akarnék élni, én öltem meg a szerelemem, most viselem a következményeit. Ha nem jelentkeznék többet, tudjátok, hogy megpróbáltam. Kígyót, békát, galambvért és jó döntéseket kívánok!

(364 megjegyzés)

DragaBarbie írta…

A fiúból, aki iránt nem tudtad, mit érzel, a szerelmed lett? Háhá.

Érdekes kérdés, ki dönti el, mi a jó és a rossz, én is ezen töprengtem, miközben írtam a… beadandómat, de ez kit érdekel, szóval én is ezen gondolkoztam. Mármint miért kellene az osztályfőnöknek mindenképpen jobban tudnia, hogy mit akar az ember és mit nem, hogy mik a céljai az életben, és miért kellene mindenképpen leordítania, amikor azt mondja, hogy a célja még nem tisztázott? Hazudnia kéne, vagy mi? Azt hiszem, ez költői kérdés marad, kösz a jókívánságot, neked is hasonlóan jó döntéseket kívánok.

Főleg a karácsonyi bállal kapcsolatban. Egy lánynak annyi mindenre oda kell figyelnie, hogy ilyenkor az utolsó, akire gondolnak, az a megfelelő partner. Vagy nem tudom, lehet, csak én látom így. Különleges lány vagyok, na.

2011. december 18. 17:10

Fél lábbal a helyes úton

Még mindig a döntések körül kavarognak a gondolataim, de ezúttal biztosan tudom, hogy mit kell tennem, még annak ellenére is, hogy ez a legnehezebb dolog, amibe valaha belefogtam. Azt mondják, a jó szándékkal kövezték ki a Pokolba vezető utat, szerintem ez igaz, de úgy vélem, ha már rájöttél hová vezet az út, nem muszáj végigmenned rajta. Vissza is fordulhatsz, hogy letérj az egyik ösvényen, ami talán nem olyan hívogató, mint a főút, és lehet, hogy tele van szakadékokkal és veszéllyel, mégis azt kell választani, mert csak az vezet a jó irányba. Végül is ez a lényeg, nem igaz? Hibázol, elkövetsz olyan dolgokat, amiket nem érzel hibának, később mégis kiderül, hogy az volt, viszont mindent jóvá lehet tenni. Mindig van egy másik út, amelyikre ráléphetsz, még akkor is, ha fél lábbal még a helytelenen taposol. Rossz emberbe szerettem bele, így most másik ösvényt választok. Egy helyesebbet, mondták többet is, egy másikat felelem rá én, azt, hogy helyesebb-e vagy sem, nem ők és nem is én döntöm el. Talán az idő, ami meghatározza, milyen úton haladok, az egyszer biztos, hogy most a fél lábam már a jó úton van. Szurkoljatok, hogy azon is maradjon. Kígyót, békát, galambvért!

(287 megjegyzés)

DragaBarbie írta…

Öhm. Bocs, többi lány, de ez a helyzet egyáltalán nem ROMANTIKUS, és nem kellene IRIGYELNI a blog szerzőjét, amiért ROSSZ emberbe szeretett bele! Nem értem, minek kell itt nyávogni meg vernyogni, aki csak szórakozni jár ide, az táguljon!

Kedves blogíró, szerintem át kellene gondolnod ezt az ösvényről letérős dolgot, mert mi van akkor, ha letérsz egy másikra, pedig a következő kanyarnál maga a boldogság vár téged? Jobb lenne kivárásra játszani, vagy inkább fogni azt a csinos fejecskédet, és kicsit elgondolkozni azon, nem építhetnél-e magadnak saját utat. Lehet, hogy nehezebb lesz, mint másokéra lépni, de kifizetődőbb is.

Én azt mondom, fogj egy dzsungelkést, és irány az átjárhatatlan!

2011. december 18. 17:18

Kissé ziláltan csaptam le a laptop tetejét. Már majdnem fél hat volt, ami azt jelentette, hogy másfél órán keresztül elszórakoztattam magam Corn blogjával, a baj csak az volt, hogy a dolgozattal mit sem haladtam. Persze ez Corn hibája, nehéz megállni, hogy az ember bele ne olvasson egy újabb bejegyzésébe, majd megint egy újba, és egy újabba. Pont olyan volt, mint vele lenni, mindig többet és többet akarok belőle. Akkor és ott, az elemzés felé görnyedve eldöntöttem, hogyha nem akar vágni magának új ösvényt, hát majd vágok én, sőt, ha kell, le is betonozom, csak ketten mehessünk rajta.

O.O

Cornelia

DragaBarbie írta…

Helló, Fenség! Ha rózsaszín füst lennék, én is téged választanálak, ha már egyszer belém kap a szél egynémely boszorkány mesterkedése következtében (hogy a fene egye meg a jó dolgukat), mert korábbi leírásaid alapján a boszorkánytalálkozó többi résztvevője ezerszer rosszabb lehet nálad. Csajszicska02, nem hinném, hogy a blog írójának hetvenöt gratulára volt szüksége. Gilisztát, hiénaszemet, kutyalépet!

Válasz erre: Szia Barbie! Ez kedves tőled, nem tagadom valóban én voltam a legnormálisabb, bár úgy vélem, a füstöknek általában nincs szabad akaratuk, ez csupán a puszta véletlen műve. Képes voltál megszámolni? XD SL

O.O

DragaBarbie írta…

Üdv, Fenség! Én határozottan hiszek bennük, még akkor is, ha nem akarok, és a legjobb barátod igazára csak ennyit tudok mondani: ugye, hogy ugye? Nem szabad elhamarkodottan ítélni, főleg ha már ki tudja, hány éves barátság van közöttetek. Mivel kérdésed több hetes, gondolom, rájöttél már, hogyan kell megszabadulni tőlük. Nem osztanád meg a megoldást a nagyérdeművel?

Válasz erre: Kedves Barbie! Esetleg saját tapasztalataid vannak, vagy csak a vakhit vezérel? Ha az előbbi kérlek vedd fel velem a kapcsolatot privátban is, mert kérdéseim lennének feléd a kutatásaimhoz. A választ egyszerű, legkönnyebben úgy szabadulunk meg tőlük, ha összebarátkozunk velük, majd elegyengetjük a szerelmi életüket (bocsi, ezt nem hagyhattam ki, bár valószínűleg nem érted, ha megkeresel e-mailben elmagyarázom). SL

O.O

DragaBarbie írta…

Hahó, Fenség!

1. Ha már a lábukat is át tudják változtatni, meg a mellüket eltakarni, miért ne tudnák más testrészeiket is átvariálni?

2. Szerintem Isten egy ördögi háztartástanóra után.

3. Pontosan! És ez így van jól.

4. Édes, drága… blogíró. Mindenre lehet időt szakítani, csak elég jól kell csinálni.

5. Azért nem, őt leküldték egyenesen a Pokolba, nem hagyták a Földön lébecolni.

6. Száz az egyhez, hogy leskelődik. Meg tudom érteni, én is ezt tenném a helyében.

7. Azt a rohadt! Mi ez, kislány, kikiabálod a nagyvilágnak, csak mert a barátodnak nincsen internete? Mi lesz, hogyha idejekorán rátalál erre a blogra, és kiborul a bejegyzés olvastán?

Van még mit tanulni.

Válasz erre: Barbie, most komolyan, különleges képességeid vannak? Honnan tudod, hogy a legjobb barátomnak nincsen internete? És a sellőkről mintha többet tudnál, kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot, kérdéseim vannak! SL

O.O

DragaBarbie írta…

Nem azért, de ezt a SexyVampireakárhányat nem lehetne kitiltani az oldalról? Tiszta lökött dolgokat ír, még csak nem is a tárgyhoz kapcsolódót. Mármint miért írta azt legutóbb is, hogy „KÉRLEK!”, most meg, hogy „CSERÉBE FELAJÁNLOM AZ ÉLETEM!”, gyanús nekem.

Válasz erre: Barbie, SexyVampire216 a barátom, hidd el, jó oka volt rá, hogy ilyeneket írjon, nem tiltom ki, viszont keress fel, kérlek! Nagyon fontos! SL

O.O

DragaBarbie írta…

Csak annyira van jogod haragudni egy véredet szívó vámpírra, mint a fókabébinek a nyakát kettéroppantó jegesmedvére, vagyis nagyon. Akárhol is vagyunk a táplálkozási láncban, azt diktálja az életösztönünk, hogy maradjunk felül, és ne engedjük, hogy belőlünk lakmározzon bárki is. Ennek a szellemében írom most neked azt, hogy: Ne engedd, hogy bárki is hozzád érjen!

Válasz erre: Kedves Barbie! Nincs igazad, talán csak akkor lenne, ha komolyan veszély fenyegeti az életünket, vannak vámpírok, akik képesek kulturáltan fogyasztani, sőt, ahogyan egy barátnőmtől hallom bizonyos szinten remek előjáték a vérszívás. Te is lány vagy, ismerd el, hogy izgató lehet, ha egy szexi vámpír matat a nyakaddal. Fogadd meg a saját tanácsod és ne ítélj elhamarkodottan. És keress fel, légyszi! SL

O.O

DragaBarbie írta…

Halihó, Fenség! Ebbe a bejegyzésbe most beleborzongtam, szintúgy a sok kérlelő, aggódó, szomorkodó megjegyzésbe, amit alant olvastam. Ez totálisan nem minden arany, ami fénylik helyzet, vagyis hiába szép a tenger, ha beleöntik a hulladékokat, hiába hagyod magad mögött a szárazföldet, ha utána csodaszép agyatlanként úszkálsz a vízben, és főleg hiába nevezed a barátnődnek azt, ha rá kell jönnöd, hogy hozzá köze nincs a barátságnak. Azt mondom, amit a többiek, embernek lenni király! És még mi király? A szerelem! Szeressük egymást, emberek!

Válasz erre: Szia, Barbie! Ha ezt olvasod adj meg valami elérhetőséget! Amúgy sajnálom is, hogy elhamarkodtam ezt a bejegyzést, de hidd el, odalent lenni komolyan csodálatos, az ember még az agyát is beáldozná érte. Honnan tudod, hogy ez a sellő nem a barátnőm? Honnan tudsz bármit is a kapcsolataimról. Más boszorkányokat keresek, ha te egy vagy közülük, keress fel! Kérlek! Ó, Barbie, nem véletlenül mondják, hogy a szerelem sötét verem. SL

O.O

DragaBarbie írta…

Nem megmondtam, hogy milyen király a szerelem meg a szeretet? Ne is hallgass arra az emóra, aki öt bejegyzésen keresztül taglalja, hogy az élet milyen szar, mert ez nem igaz. Még azt sem fogta fel a gyerek, hogy itt nem élet vagy halál, hanem emberség vagy sellőség volt a kérdés tárgya, na, mindegy… hát, tudod, a szeretetből sosem elég, minél több van, annál jobb. Már, ha megbízható a srác. (Vigyázzatok, lányok, kivel mentek a suliban rendezett karácsonyi bálra, nehogy valami búzavirágszemű barmot fogjatok ki! Én, mint lány, tudom, hány fiú akar minket átejteni kedveskedő szavakkal, mikor azt sem tudják, hogy mögöttük ülünk matekon! Ilyenkor jó őket meglepni egy-egy pofonnal, netalántán megviccelni egy otthonról hozott pa… harcias macskával.)

Válasz erre: Szia, Barbie! Milyen igazad van, ugyanakkor… Honnan tudsz a búzavirágszeműről, aki mögöttem ül matekon? Ha ez csak valami vicc, és te valaki az iskolából vagy, aki rájött, hogy ki vagyok valójában… Ellenkező esetben keress meg jó? Ha ennyit tudsz rólam, tényleg nagy hatalmad lehet. SL 

O.O

DragaBarbie írta…

Ja, persze… tegyük félre faji különbségeket, legyen együtt a légy a bagollyal, a sündisznó a zsiráffal, bezzeg a vérre, arra figyeljünk. Á, ne is törődj velem.

Válasz erre: Barbie, ez most úgy hangzott, mintha a legjobb barátom mondta volna. Úristen, Colin te vagy az?!

O.O

DragaBarbie írta…

A fiúból, aki iránt nem tudtad, mit érzel, a szerelmed lett? Háhá.

Érdekes kérdés, ki dönti el, mi a jó és a rossz, én is ezen töprengtem, miközben írtam a… beadandómat, de ez kit érdekel, szóval én is ezen gondolkoztam. Mármint miért kellene az osztályfőnöknek mindenképpen jobban tudnia, hogy mit akar az ember és mit nem, hogy mik a céljai az életben, és miért kellene mindenképpen leordítania, amikor azt mondja, hogy a célja még nem tisztázott? Hazudnia kéne, vagy mi? Azt hiszem, ez költői kérdés marad, kösz a jókívánságot, neked is hasonlóan jó döntéseket kívánok.

Főleg a karácsonyi bállal kapcsolatban. Egy lánynak annyi mindenre oda kell figyelnie, hogy ilyenkor az utolsó, akire gondolnak, az a megfelelő partner. Vagy nem tudom, lehet, csak én látom így. Különleges lány vagyok, na.

Válasz erre: Különleges lány a francokat! Hogy merted? Hogy merészelted, mi? Nem hiszem el, hogy ilyen gyerekes vagy! Szállj le a blogomról! Az első kérdésedre a válasz pedig: NEM!!!!!!

O.O

DragaBarbie írta…

Öhm. Bocs, többi lány, de ez a helyzet egyáltalán nem ROMANTIKUS, és nem kellene IRIGYELNI a blog szerzőjét, amiért ROSSZ emberbe szeretett bele! Nem értem, minek kell itt nyávogni meg vernyogni, aki csak szórakozni jár ide, az táguljon!

Kedves blogíró, szerintem át kellene gondolnod ezt az ösvényről letérős dolgot, mert mi van akkor, ha letérsz egy másikra, pedig a következő kanyarnál maga a boldogság vár téged? Jobb lenne kivárásra játszani, vagy inkább fogni azt a csinos fejecskédet, és kicsit elgondolkozni azon, nem építhetnél-e magadnak saját utat. Lehet, hogy nehezebb lesz, mint másokéra lépni, de kifizetődőbb is.

Én azt mondom, fogj egy dzsungelkést, és irány az átjárhatatlan!

Válasz erre: Dzsungelkést? Remek ötlet, drága féltestvérem! Rögtön át is szaladok vele hozzád, ajánlom, hogy ne legyél otthon! Képtelen vagyok elhinni, hogy ezt csináltad velem, azt hittem, végre találtam egy boszorkányt, aki segíthet! Ehelyett a bolondság helyett inkább segítenél a kutatásban! Javíthatatlan vagy!!

2011. december 18. 23:47 perckor DragaBarbie felhasználó kitiltva a www.daugtherofsamhain.blog.com -ról.  

Beérkezett levelek (4 új)

Címzett: Cornelia Halloway (girl.like.corn@hotmail.com)

Feladó: Roland Pasternak (sexyvampireforever@yahoo.com)

Tárgy: karácsonyi üdvözlet

Mélyes Tisztelt Főboszorkány, Drága Cornelia!

Ezúton szeretnék elektronikus formában is boldog karácsonyt kívánni Neked és bájos nénikéidnek is. Egyetlen szerelmem már postára adta a szerény ajándékunkat, nagyon reméljük (még a farkasember is), hogy örülni fogtok neki, amint megérkezik.

Még egyszer kellemes karácsonyi ünnepeket, Édes Cornelia!

Legmélyebb hódolattal: Roland

Utóirat: tudomásom van róla, hogy rendszeresen érintkezel az én kedvesemmel, amivel persze semmi baj nincsen, de bízom benne, hogy meg tudod különböztetni igaz szavait az erős túlzásoktól, melyekkel oly könnyedén és gyakran él. Nehéz időket él át, amióta választania kellett köztem és családja között, ám szerelmünk legyőz minden akadályt. Ugye ebben te sem kételkedsz?

Címzett: Cornelia Halloway (girl.like.corn@hotmail.com)

Feladó: Rufus Canis (redwolfboy1993@gmail.com)

Tárgy: ezt kapd ki!

Mizu kedvenc főboszim? Ezt kapd ki, Tita és Agyarka veszekedésébe belezeng a kastély! Bocsi, hogy eddig nem írtam neked, de biztos vagyok benne, hogy Tita mindenről tájékoztat, és amúgy sincs velem semmi újdonság, Gina és én szuperül megvagyunk. A drágám most épp az ajándékomat csomagolja, így addig leültem írni neked egy kicsit. Találd ki, mit kaptok karácsonyra? Elárulom, mert tökre biztos vagyok benne, hogy úgyis darabokban fog odaérni, szóval egy flancos teáskészletet egy csomó csicsás virágmintával. Persze Ginának meg a sógornak tetszett, úgyhogy Titával rájuk hagytuk, vegyék meg, ha akarják, viszont tudd, ha rajtunk múlik egy önvédelmi készletet kaptál volna (karóval meg egy spéci DVD-vel), csak ezt túl antikarácsonyinak ítélték. Na, mindegy.

Tehát azt akartam mesélni, mennyire dúl a láv különben, Agyarkáék amióta írtam, hogy ordítoznak, már egymást falják (nemcsak szó szerint), és mintha Gina is végzett volna a csomagolással. Mennem is kell.

Csá, Corn!

Ui: Gina egy ölelést küld neked és Colinnak is.

Címzett: Cornelia Halloway (girl.like.corn@hotmail.com)

Feladó: Tita Slayer (stakesaregirlsbestfriends@gmail.com)

Tárgy: Re:Re:Re:Re:Re:Re: nem, ez egyáltalán nem szerelem

Hali, Corn!

Még mindig nem értem, miért nem vagy képes felfogni, hogy csupán tapasztalatszerzés céljából vagyok még mindig ebben a régi kastélyban, eszemben sincs kapcsolatot kezdeni a vérszívóval. Persze néha csókolózunk meg ilyesmi, de hidd el, ez csak az álca része, egy nap mindenből hasznot húzok majd, meglátod.

Más: még mindig nem jutottál előre Colinnal? Tudom, hogy sok neked ez az unokatestvérek dolog, de nem értem, miért nem tudsz továbblépni ezen. Mégsem olyan, mintha valóban testvérek lennétek, ráadásul egyes államokban az ember lánya már legálisan össze is házasodhat az uncsitesójával, ti pedig azért itt még nem tartokok. Gyereket sem akartok nemzeni, nem igaz?

A francba, miket beszélek? Esküszöm, Roland ülteti a fejembe ezeket a gondolatokat, néha egész sok vért szív belőlem, ma reggel is tökre szédültem tőle, ezért is próbáltam fel valami ordenáré csipkeförmedvényt, amiben szerinte angyalian nézek ki. Most képzeld el! Mit meg nem teszek a jó ügyért.

De visszatérve hozzád és Colinhoz, nem úgy látom, hogy valamerre is haladnátok, olyan közelségben meg biztosan nem fog hirtelen kiszeretni belőled, főleg, hogy nap, mint nap bámuljátok Sophie-t meg Vale-t. Fogadd meg a tanácsom, és élj egy kicsit, legalább a srác kedvéért, elég volt abból, hogy egész nap könyveket bújsz megoldás után kutatva. Komolyan, be fogsz golyózni!

Légy rossz, Corn! Egyszer élünk.

Tita 

Címzett: Cornelia Halloway (girl.like.corn@hotmail.com)

Feladó: Kieran Hargrowe (kierantheboywitch@hotmail.com)

Tárgy: üdvözlet egy másik boszorkánytól

Kedves Cornelia Halloway, Főboszorkány!

Nem ismersz engem (bár a nénikéidtől hallhattál rólam), az én nevem Kieran Hargrowe, Minnesota főboszorkánya vagyok immár két éve. Bizonyos természetfeletti forrásoktól (egy Hocca nevű tündértől, aki átutazóban kevert némi zűrt nálunk) értesültem róla, hogy miken mentél keresztül. Ezúton is szeretném gratulációmat kifejezni a bravúros mutatványokhoz, melyeket, ha az információk helyesek, saját mágikus képességek híján vittél véghez. Meg kell mondjam, én, aki sok főboszorkánnyal tartom a kapcsolatot, ilyet még nem hallottam, ezért is szeretnék közelebbi barátságba kerülni veled.

Úgy hiszem, korunk okán (én tizennyolc éves vagyok) jól kijönnénk egymással, talán több közös vonásunk van, mint hinnéd. Kérlek, válaszolj nekem! Úgy hallom, elzárkózol a varjak általi kommunikációtól, ezért is kerestelek fel ilyen modern módon, de ha úgy kényelmesebb, akár szélüzenetet is küldhetsz, mindenképpen várni fogom. Remélem, hogy hamar hallunk egymásról és egymás segítségére lehetünk!

Kellemes Napfordulót kívánok!

Kieran Hargrowe