14. fejezet

 14. fejezet

Colin

Kutyul-kavar

Mit is mondhatna az ember a benne szunnyadó mágiának, főleg, hogyha az nem is az övé? Ne bánts. Én aztán jobban örültem volna neki, ha Cornban maradsz, és sose kell magamban hordanom téged, főleg, amikor ilyen dühösen vibrálsz. Elég volt már nekem Corn érzelmeit észlelnem, nem vágytam még a mágiájának a pezsgésére is! Egyszer sem mesélt róla, hogy úgy mocorogsz benne, mint a fedő alatt a gőz, folyton próbálsz kicsapni, és rávenni, hogy használjon. Kieran szerint meg kéne téged kötnelek, mint a szelet, hogy ne háborogj folyton, de én idegenkedek ennek még a gondolatától, mert mi van, hogyha elcseszek valamit, és oda lesz a mágia? Még csak az kéne, már így is úgy érzem, hogy minden egy nagy kutyul-kavar.

O.O

Ahogyan ott állt előttem, annyira olyan volt, mint otthon, hogy mást se szerettem volna, mint felkapni, és hazavinni. Tudtam, hogy ott is lesnek rá a veszélyek, de azokkal valamivel könnyebben meg tudtam volna birkózni, mint az itteniekkel, arról nem is szólva, hogy azt várta tőlem, szó nélkül tűrjem, hogy segítség nélkül nekivág a kutatásnak. Most még annak is örültem volna, ha legalább Kierant viszi. Egyszerűen nem engedhettem el, a bennem lévő varázserő fortyogni kezdett.

- Corn… - kezdtem bele egy óvatos mondatba, de nem engedte, hogy befejezzem, hozzám lépett, és megcsókolt.

Mintha valaki szikékkel szurkálta volna a számat és a nyelvemet, olyan érzés volt vele csókolózni, de a bennem feszítő vágy és szeretet miatt képtelen voltam arrébb rántani a fejemet. Sokszor megtettem korábban, de most nem bírtam. Egyedül arra gondoltam, hogy még sokat, nagyon sokat akarok vele lenni. Amikor a csók véget ért, nem húzódott el, két centire voltak egymástól arcaink. A mosolya elemi erővel vágott belém. Annyira szép volt, hogy utána akartam kapni a kezemmel, de nem tettem, hanem öntudatlanul szorongattam tovább a követ, amit Kieran nekem hajított.

- Ma éjjel az a legszebb álom volt egész életemben – súgta nekem Corn. - Most mennem kell, mert Sophie vár. Szeretlek, Colin!

- Én is szeretlek – mondtam neki. Hozzá akartam tenni, hogy ne menjen el, de nem várta meg, mit akarok, sarkon fordult, és elszáguldott.

Éreztem, hogyan sajog a szíve, és tudtam, valami nagyra szánta el magát. Egyből utána akartam indulni, máris vettem a lendületet, hogy a tőle kölcsönzött varázserővel felturbózzam magam, amikor valaki belém rúgott.

A következő pillanatban a sátrunkban ébredtem, és Kieran ott állt a fejemnél. A sátorlap nyitva volt, így ráláthattam az égre. Még magasan járt a nap, kora délután lehetett. A délelőtti tanulással töltött órák úgy kimerítettek, hogy muszáj voltam lefeküdnöm pár percre, aztán úgy tűnik, elaludtam, Kieran meg azért jött, hogy tovább erőszakolja rám tudását.

A fejemhez kaptam, hasogatott, de nem azért, mert mikor Kieran belém rúgott, lefejeltem a tartóvasat, hanem mert fizikailag rosszul voltam amiatt, hogy a szokásos éber álom helyett egyszerűben volt részem. Már értettem, miért égette annyira a riasztó a számat, ami soha nem történhetett meg Cornnal közös álmainkban. Csalódott voltam, amiért Corn nem kapcsolódott be az álomba, de nem róhattam fel neki, még tényleg nagyon korán volt, és ő valahol a tenger mélyén úszkálhatott. Felültem, és megroggyantott vállal, fancsali arccal tekintettem körül.

- Úgy nézel ki, mint egy rakás szerencsétlenség – kedveskedett Kieran a tőle megszokott módon, majd cipője orrával még egyszer megbökte lábamat. – Siess, jön a következő lecke!

- Ha nem akarod, hogy kitépjem a cipőddel együtt a lábadat is a helyéről, viselkedj! – rivallt rá a bennem lévő mágia rajtam keresztül. Ugyanolyan érzékeny volt, mint amikor átvettem Corntól, borzasztóan nehezen tudtam kontrollálni még az Ariana könyvében tanultak után is. Folyton dührohamokat indukált nálam, és át akarta venni felettem az irányítást. Lenyeltem egy adagnyi dühöt, és feltápászkodtam. – Bocs, megyek már.

Kieran egyenesen a fáktól szabdalt tisztás felé vette az utat, de még nem követtem, előbb körülnéztem, a többiek megvannak-e még. Nagyon is megvoltak. A farkasok mind körülálltak egy ketrecet, és úgy néztek rá, mint égi tüneményre, teljesen el voltak tőle ragadtatva. Egy kisebb meg egy nagyobb fűrész feküdt mellettük, sok lábnyi fahasáb a földön, és mindenhol faforgács.

- Még sose vettem részt ketreckészítésben! – áradozott Mikayla. Mikor észrevette, hogy ott vagyok, vidáman felém nyargalt. – Colin, mindjárt kész a ketrec!

- Úgy értette, a ketrec fája – tette hozzá Ace. – A varázslatok már rajtatok múlnak, haver.

- Nem emlékszem, mikor hatalmaztalak fel arra, hogy szólíts havernak! – csattantam rá, majd kényszeredetten szóltam a bennem lévő mágiához. – Nem bírsz nyugton maradni? Bocs, skacok, eddig fogalmam sem volt, milyen az, amikor az ember egy dinamót hord magában, de most már tudom.

- Milyen? – kérdezte rögtön Mikayla.

- Mint mikor az ember viccből a kabátja zsebébe dug egy égő petárdát, és csak az utolsó pillanatban dobja el. Csak itt nem tudni, a petárda mikor robban.

- Megbirkózol vele – győzködött engem és egyszersmind Rufus, aki a munka oroszlánrészét magára vállalta, ezért most a haja és a ruhája tele volt forgáccsal. Arrébb húzódott, onnan nézett rám. – Van egy perced?

Tétován néztem a tisztás felé, aztán inkább Rufust választottam. Odaültem mellé, és néztem, hogyan rázza ki mindenéből a forgácsot, majd öntudatlan mozdulatot tettem, mire szél söpört át rajta, és a forgácsdarabkák nagyját magával repítette.

- Hohó! – nézett rám elkerekedett szemmel. – Megy ez neked.

- Nem én voltam – vallottam be keserűen. – Corn mágiája úgy gondolta, jó ötlet lenne ezt csinálta, míg nem figyelek oda. Alig bírok vele, elszemtelenedett, mióta nálam tanyázik. Az ember azt hinné, segítőkész lesz, ha birtokosa szerelmébe költözik, de Kieran szerint utál engem, amiért régen arra buzdítottam Cornt, hogy tagadja meg őt, és hagyja az egész varázs-maszlagot a fenébe.

- Hát a mágiája helyében én is utálnálak – révedezett Rufus, majd témát váltott. – Figyelj csak, Colin, Corn távollétében nem tudnál egy kicsit kedvesebb lenni Mikaylához? Meg esetenként mondjuk… udvarolgatni neki?

- Mi van? – néztem rá értetlenül.

El se tudtam képzelni, miért kér ilyet tőlem. Még hogy udvaroljak a farkaslányának, amikor már nyílt titok, hogy úgy bele vagyok esve Cornba, mint más a napfelkeltébe! Soha nem tudnék ilyet tenni, főleg most, hogy Corn távol van. Újra elfogott az iránta való vágyódás, a mágiája ezt érzékelve felbuzdult bennem, úgy feszített, mintha komolyan ki akarna törni. Rufusra néztem, és szorosan összekulcsoltam kezeimet, nehogy varázsoljak. Haverom kicsit zavarban volt. Azok után, amit kért tőlem, ez nem is csoda.

- Hát, tudod… az a helyzet… hogy…

- Mi van már? – Mikor még erre is habozott, rákiáltottam. - Kinyögnéd végre?!

- Azt hiszem, Mikayla tetszik Ace-nek, de ezt ő még nem vette észre, és azt szeretném, ha ez így is maradna. Két lehetőség van, az egyik, hogy a Főboszorkányt kérem meg, ugyan flörtöljön már egy kicsit vele, a másik, hogy téged. Csodálkozol, hogy rád esett választásom?

- Mi a fenéért nem akarod, hogy együtt legyenek? – néztem rá elképedten. – Attól félsz, hogy végleg magukhoz ragadnák a hatalmat?

- Dehogy! – morogta vissza. – Az én kezemben van akkor is, hogyha máshogy gondolják. A gond ott van, hogyha vérfarkasok fajtán belül lesznek szerelmesek, az a nőstény időszakos gyengüléséhez vezet. Érted már, miért nem szeretném, ha Mikayla most, a küldetés kellős közepén gyengülne le? Nem szabad beleszeretnie!

Egy ideig szó nélkül meredtem rá, aztán megráztam a fejemet.

- Látod, Rufus, ezért nem alapítanak a vérfarkasok falkát!

- Nem érted, békeidőben minden rendben megy, akkor az egy hónapos időtartamot minden gond nélkül át lehet vészelni, de most ezt nem engedhetjük meg magunknak. A két másik farkasom sincs a legjobb formájában, Corn elment, a másik Főboszorkány se lát, se hall a haragtól, te maradtál az utolsó reményünk!

- Hát ez igaz – ismertem el, és rájöttem, hogy utolsó reménynek lenni szívás. Lehangoltan vágytam Corn után, de a szokásos válaszérzelmekből semmit se kaptam. Nem működött a kötelékünk, nagyon messze kellett, hogy legyen. – Rendben, meglátom, mit tehetek.

- Kösz. Igaz barát vagy – mosolygott rám, és kezet fogott velem.

Miután jól megszorongattam a kezét, amit visszaadott, visszamentem a farkasokhoz. Gőzöm se volt, hogyan kezdjem a Mikaylával való flörtölést, olyan kicsi volt, de mivel láttam, az a perverz Ace hogyan néz rá, arra jutottam, erkölcsi kötelességem megvédeni tőlem - vagy lehet, Roland tényleg túl sokat írt nekem régen a férfilét kötelezettségeiről, az hatott rám. Így vagy úgy, odamentem hozzá, barátian átkaroltam, majd mikor meglepetten felém fordította az arcát, a ketrecre mutattam.

- Bele fog ebbe férni a boszorkány?

- Nem egy fejedelmi lakosztály, de megteszi – válaszolt Broncho. – Majd legfeljebb kicsit behúzza a nyakát.

Ahogy elnéztem a ketrecet, inkább a fejét kellett volna behúznia, de nem foglalkoztam tovább a boszorkány kényelmével, fogcsikorgatva megsimogattam Mikayla hátát, miközben arra gondoltam, hogy Corn erről úgyse tud, nem fájhat neki. Fájt helyette nekem, bántott, hogy mást simogatok, mikor őt kellene. A mágiája ettől úgy beindult, hogy keményen meg kellett vetnem lábamat, nehogy indulásra bírjon. Mikayla közben azt hitte, mondani akarok neki valamit, felém fordult.

- Igen?

- Nemsokára érkeznek a boszorkányok, de megtudakoltam Kierantól, egyik sem az, aki téged elfogott, nem kell félned tőlük – mondtam neki egyszerűen.

- Tudom – bólintott. – Vagy ha bántani akarnak, majd te megvédsz.

Remek, morogtam magamban, de ehelyett csak rámosolyogtam, és otthagytam őket, hogy csatlakozzak drága tanítómhoz, aki, amikor odaértem, éppen fákat döntött ki. Mikor mondtam neki, hogy a ketrechez nincs szükség több fára, vállat vont, ebből megtudtam, hogy a Corn távozása feletti stresszt próbálja ily módon levezetni. Jó ötletnek tűnt, kinyújtottam kezemet, hogy egy fát kidöntsek, de a bennem lévő mágia úgy döntött, kicsit megtréfál, ezért egy fa helyett Kierant kaszálta el, aki hátraesett a földre.

- Nem akartam! – rohantam oda hozzá. Nem fogadta el kezemet, felállt. – Bocsá…

- Semmit nem tesz – szakított félbe mogorván, aztán már oda is sétált az egyik tönkhöz, és leereszkedett le. Állva maradtam. – Villámkérdések.

Mielőtt kinyöghettem volna, hogy ne, már szórta is rám kérdéseit. Volt szó a védővarázsról, elmetisztító trükkökről, kontrolligézetekről és pár gyakorlati varázslatról. Harminc kérdést tett fel, amiből hatra tudtam a választ, ami, ha belegondolunk, elég jó arány – mégiscsak néhány órával hamarabb kezdtem bele a tanulásba, különben is az első lecke felét az tette ki, hogy a szél megkötését gyakoroltatta velem büntetésként, amiért néhány héttel ezelőtt kigúnyoltam miatta -, de ő nem volt megelégedve vele, sőt azt mondta, menthetetlen vagyok.

Elfordult pár percre, láttam, hogy erőt gyűjt a folytatásra. Amíg ő ezzel volt elfoglalva, a tisztás széléhez sétáltam, oda, ahonnan a fákon át el lehetett látni a tengerig. A mágia húzott, vont arrafelé, szerette volna, ha újra egyesülhet gazdájával (Hát még én! Másra se vágytam.), de nem engedtem neki. Ha nekimentem volna vele a tengernek, csak vízbefúltam volna. Na meg azt se tudtam, hol lehet épp Corn. Kieran mestere ugyan a nyomkövető varázslatoknak, de az már későn jutott eszébe, hogy a varázslat a boszorkány belső mágiáját követi, ezért mikor Corn átadta nekem a mágiát, egyúttal rám tapasztotta a nyomkövetőt. Kieran szerint ez egy végletekig ragyogó fogás volt tőle, szerintem egyszerűen szerencséje volt, mint olyan sokszor máskor. Reméltem, hogy a mágiával nem hagyta el az is.

- Nincs semmi kontrollod a mágiája felett – szólalt meg hirtelen mögöttem Kieran hangja, ezzel jól lehangolt. Az előbb gátoltam meg a mágia kitörését, erre ilyeneket mond. – Ezért arra gondoltam, ne ártana jobban megismerned a mágia természetét, mielőtt megpróbálod az uralmad alá vonni.

Igyekeztem nem észrevenni enyhén csípős hangsúlyát, és a lényegre koncentrálni.

- Mit kell tudnom a mágia természetéről?

- Csak a legfontosabbakat. A mágia a boszorkányok egyenrangú segítője, nem a szolgája, ezért, hogyha megtöröd a mágia hatalmát, nem fogod tudni olyan jól hasznosítani. Cornelia részben azért volt képes könnyen megtanulni a kezelését, mert a mágiája azt akarta csinálni, amit ő. Na, már most, ez a te esetedben máshogy van, mert bitorlod a mágiát, nem eredendően a tiéd, sosem szunnyadt benned, ezért nem sok fogalma van róla, bízhat-e benned. Cornelia érzelmein keresztül kapott rólad hideget-meleget, ezért nem bízhatsz benne. Van, akiknek a mágia törődik. Ilyenek a rokonok vagy a nagyon közeli, kedves ismerősök. Engem például kedvel Cornelia mágiája.

- Ezért lökött fel az előbb, mi? – kérdeztem szarkasztikusan.

- Az csak erőfitogtatás volt, ami neked szólt, nem nekem. Ha akarod, ne hidd el, de így van, komolyabb támadást nem tudnál indítani irányomba éppen úgy, minthogy a mágiát Cornelia irányába se fordíthatnád, légyen bármilyen alakban.

- A mágia megismeri azt, aki magában hordozta?

- Pontosabban azt, akié. Miután Cornelia visszakapja, nem vagyok benne biztos, hogy oly nagyon szeretni fog téged mágiája, valószínűleg ki akar majd ütni. – Ezt úgy közölte, mintha cseppet se számítana, legyintett hozzá. – Erre majd visszatérünk kilenc nap múlva.

- Hogy… mi? – nyögtem ki nagy nehezen.

- Kilenc nap múlva várhatjuk a visszatérését – feddte fel előttem azt a fontos tényt, amit Corn egész véletlenül elfelejtett említeni nekem. Hirtelen megharagudtam rá. Csak így lerázott, lekötött a mágia tanulásával, ő meg ki tudja, mit művel kilenc napon keresztül! Ez már több volt a soknál.

Nagy sebességgel kezdtem el rohanni a táborhely felé, hogy néhány cuccot magamhoz véve máris a tengerpartra rohanhassak. Arról nem volt szó, hogy ennyi ideig távol marad! Miért nem szólt?

Kieran nem akart békén hagyni, a nyomomban volt, és kiabált.

- Csak nem akarsz lemenni, és megkeresni? Úgyse fog menni!

- Kösz szépen a biztatást! – kiabáltam vissza, és továbbszaladtam.

- Attól még, hogy nálad van az ereje, nem tudod használni, mert te csak egy inas vagy! – tett rá még egy lapáttal. Eddig se kedveltem, na, jó, rühelltem, de most iránta érzett ellenszenvem igaz utálattá kerekedett. Még ekkor se hagyta abba. – Hallod? Még mágia nélkül is ügyesebb, mint te varázserővel!

Megtorpantam, és megfordultam. Úgy voltam vele hogyha úgyis lemegyek a tenger mélyére Cornhoz, ki tudja, mi történik ott, jobb, ha most azonnal elszámolok vele az eddig engem ért sérelmekért. Ökölbe szorított kézzel néztem rá. Ő is feldúltnak tűnt, három méterre tőlem helyezkedett el.

- Tudod, mi vagy te? Egy kétszínű hazug! Behízelegeted magad nála, mert tudtad, hogy a boszorkánydumával lehet rá hatni, aztán megpróbáltad lecsapni a kezemről azokkal a gyér módszerekkel, amiket az abnormális gyerekkorod alatt tanultál!

- Te beszélsz abnormalitásról? Az unokatestvéredbe vagy szerelmes! – süvítette. – Sőt már akkor is szeretted, amikor a féltestvérednek hitted!

- Hogy mersz kutlászni a fejembe, te féreg?!

Tettem felé egy lépést, mire ő is lépett felém egy kicsit. A harag átjárta elmémet, mindent lángba borított, már nem is nagyon figyeltem a bennem mocorgó mágiára, ami mintha élvezte volna a helyzetet.

- Nem kellett belenéznem abba az üres fejedbe ahhoz, hogy ezt megtudjam, maga Cornelia mesélte nekem, mert tudd meg, a bizalmába fogadott! Jobban bízik bennem, mint benned!

- Lehet, hogy eddig így volt, de tudod mit? Teszek rá! – ordítottam vissza. – Mert engem szeret!

- Ja, persze, nagyon szeret, ha még annyit se közölt veled, hogy több, mint egy hétre lelép! Arról már is beszélve, hogy fel se merült benne, hogy esetleg magával vihetne.

- Mert b-biztosan fontos dolga van. – Az idegességtől és a dühtől most már dadogtam.

Kieran kipirult arccal, tágra nyílt szemmel nézett rám, és gonoszul elnevette magát.

- Azért nem akarta, hogy vele menj, mert azt is elrontanád neki, mint mindent!

Ez volt az a pont, amikor felemeltem a kezeimet. Először be akartam neki húzni egyet, de aztán észrevettem, hogy védővarázslatot húz fel maga körül, amíg azon át nem tudtam törni, el se tudtam érni. Ez eszméletlenül bosszantott. Emlékembe idéztem néhány varázslatot, amit Ariana könyvében találtam, és válogatás nélkül szórni kezdtem őket a pajzsára. Az egyik át is lyukasztotta, amit csak akkor vettem észre, mikor a lyukon keresztül rám küldte az egyik farönköt. Viszonzásképpen egy nagyobb mágikus csapással felé taszítottam a rönköt, ami a következő varázslatánál kettéroppant. Az egyik felét ő, a másikat én fogtam, egyikünk se akarta elengedni, úgy civódtunk rajta, mint két buta kölyök az utolsó muffin felett. Már csak azért se akartam engedni neki, és láttam rajta, ő is így van vele, aztán eszembe jutott, hogy csodásan kicselezhetném, még mielőtt bármit tehetett volna, elengedtem a felém eső részt, és egy mágikus lökéssel a képébe akartam vágni. Csakhogy a mágikus lökés olyan kicsi lett, hogy a tönk alig repült fél métert, már a földre is zuhant.

Kierannak igaza volt, Corn hülye mágiája nem akart úgy igazán odacsapni neki, mert szerette. Ettől úgy felidegesítettem magam, hogy teljes erőmmel arra koncentráltam, hogy az egyik fához csaphassam. Miközben kerülgettem a nagyobb köveket, amiket nekem vagdosott, folyton próbálkoztam. A negyedik alkalommal éreztem, ahogy felforrósodik körülöttem a levegő, a meleg most már nem csak kívülről, de belülről is nyaldosott, és Kieran egyszeriben a fánál termett. Én dobtam neki.

Rám pislogott, majd leeresztette a kezét. Én is leengedtem. Most, hogy bánthattam, haragom egy része elszivárgott, és tisztábban láttam. Már nem gondoltam árulásnak, hogy Corn neki említette a kilenc napos utat, tudtam, hogy ennek is megvan a maga célja, mint ahogy azt is, Kierannak sok mindenben igaza volt. Békülékenyen indultam meg felé, aztán észrevettem, hogy vigyorog.

- Mi van? – kiáltottam rá.

- Tudtam, hogyha feldühítelek, rájössz, hogyan parancsolhatnál Cornelia mágiájának, és így is lett. – Kimondottan elégedettnek látszott, felkelt a földről, és leporolta a ruháját.

- Szándékosan csináltad? Nem is gondoltad komolyan, amiket mondtál?

A szemembe nézett, és egy árnyalatnyival kevésbé vidáman felnevetett.

- Mindent komolyan gondoltam.

Még volt mit átbeszélnünk.

O.O

- Semleges területen nem szabadna párbajozni, de itt lehet – magyarázta nekem Kieran. – Ha például meglátogatnál a területemen, és ott állnál le farönköket reptetni a fejemhez, azt nem néznék jó szemmel a környék boszorkányai. Viszont meg kell hagyni, a párbaj remek gyakorlási lehetőséget jelent.

Túl voltunk a harmadik hosszabb párbajunkon, mikor úgy döntött, hogy délutánra ennyi elé volt. Azt mondta, az energiám nem esett le olyan alacsonyra, mint azt várta volna, ezért pár könnyebb varázslatot rám bízott a ketrec körül. Míg ejtőzött, én azokkal foglalatoskodtam. A farkasok arrébb gyújtottak tüzet, ismervén mágia feletti hatalmam labilitását, ezért nyugodtan beszélhettünk titkos boszorkány szabályokról.

Éppen az elfedő varázslattal küszködtem – baromira nehezen ment – amikor észrevettem, hogy Kieran ültében kiegyenesedik, és homlokráncolva néz a távolba.

- Megjöttek a boszorkányok, de hoztak magukkal még valakiket. – Mikor jobban megnézte magának őket, rájött, kik azok. Felsóhajtott. – Boszorkánysuhancok. Már megint el kell őket zavarnunk.

És valóban, ahogy elfordultam a ketrectől, észrevettem a két boszorkányt, és a körülöttük dongó gyerekeket. A két nagyobb lány boszorkányhoz illő ruhában és tollas köpenyben volt, az egyikek fél arcát eltakarta szemébe hulló haja, a másik viszont hátrafogta bodros haját, így látni lehetett szelíd, mosolygós arcát.

Kierannal elébük mentünk. Kiváltak a gyerekek közül, és odajöttek hozzánk. Nem tudtam nem észrevenni, hogyan mustrálgatják Kierant, majd engem.

- Elnézést a késésért – szólított meg minket a hajasbaba. – Jöttök, ahogy tudtunk.

- Köszönjük, hogy máris idesiettetek, Sammi – fogadta kézcsókkal Kieran, majd meghajolt a másik lány felé is. – Kitty.

- Már alig vártuk, hogy újra találkozhassunk – mosolygott rá a boszorkánylány, aztán a társnőjével együtt rám pillantott. Kieranra néztem segélykérően, reméltem, nekem nem kell senkinek a kezét megcsókolnom. Bazsalygós mosollyal nézett rám, mintha örülne neki, hogy kellemetlen helyzetben láthat, majd eszébe jutott a helyzet komolysága, és a két lányhoz fordult. – Ő Colin Grey, Cornelia Holloway Főboszorkány inasa és átmeneti mágiahordozója.

Szóval ez voltam én. Egy mágiahordozó. Jó, hogy nem azt mondta, konténer.

- Üdv – intettem sután a lányoknak.

- Kedvelem az inasokat – mosolygott rám Kitty. – Nekem is elkelne már egy, főleg egy ilyen, mint te.

Inkább nem mondtam semmit. Közben a farkasok is közelebb jöttek, Rufus köszöntötte a lányokat. A boszorkánysuhancok ezt az alkalmat ragadták meg arra, hogy felajánlják nekünk a szolgálataikat. Képzeltem, mennyit tudtak volna segíteni, el akartam küldeni őket, hogy menjenek békével, amíg lehet, de Kieran az állát simogatva figyelte őket.

- Még csak gyerekek – szóltam oda neki fojtott hangon.

- A boszorkány felkutatásánál hasznosak lehetnek.

Még mindig nem tetszett nekem a dolog, egyszerűen nem használhattuk ki őket, csak mert úgy hozta a szükség. Nélkülük is boldogultunk. Karba tett kézzel néztem Kieranra.

- Na és mi lesz a szüleikkel?

- Velük? Semmi. Nem ügyelnek túlzottan az ilyen kisebb erejű boszorkányokkal, arról nem is szólva, hogyha így bandába verődhettek, foglalkozni se sokat foglalkozhatnak velük. Ki kell kérnünk a felügyelőtől.

- Van ilyen is? – kérdeztem csodálkozva. Még sosem hallottam ilyesféle felügyeletről.

- A haladóbb városokban van egy olyan megbízható halandó vagy kisebb erejű boszorkány, aki az ő ügyeiket viszi. A ti kisvárosotokba se ártana egy ilyen, ki tudja, hány suhanc kószál el tőletek azért, mert nincs felügyelet.

Arra gondoltam, hogy így legalább csak mi vagyunk otthon furák, és nem kell pátyolgatni gyerekeket. Hogy ne tűnjek túl érzéketlennek, bólogatni kezdtem, és beleegyeztem, hogy másnap elmenjünk beszélni a felügyelőjükkel, mielőtt útnak indulnánk. Arra gondoltam, csak lesz annyi esze annak az embernek, hogy nem hagyja magunkkal rángatni a kölyköket. Ennek tudatában ültem le Mikayla mellé a tábortűzhöz.

O.O

- Colin! Colin!

Hallottam, hogy valaki engem szólongat, de az álom magához húzott. Mikor eljutott az agyamig, ki az, aki hozzám szól, felvidultam, és még mielőtt kinyitottam volna szememet, már nyúltam is felé, hogy minél közelebb vonjam magamhoz. Mikor kinyitottam szememet, láttam, hogy mosolyog, aztán már nevetett is, mellkasomra tenyerelve lehajolt, és megcsókolt. Összegyűrte takarómat, ám ez mit sem számított, egyedül az érdekelt, hogy érzem a teste melegét. Mocorogni kezdett, kellemesebb pózba tornászta magát, amitől vigyorogni támadt kedvem.

- Elmondom, mi lesz – mondta.

- Szerintem ki tudom találni – válaszoltam neki mosolyogva, arcáról lepillantva oldalára tettem kezeimet, hogy onnan hátsójára csúsztassam őket. Elragadtatott nevetést hallatott, és csillogott a szeme, de hátranyúlt, és elvette onnan a kezeimet, miközben megrovóan nézett rám.

- Nem, te disznó! Ez most komoly, a boszorkány és az alakváltó után kell mennetek. Tudom, hogy eddig azt mondtam, nem olyan fontosak, de mégis. A boszorkánynál talán még mindig van a hajamból, egyszerűen nem érzem biztonságban magam, amíg nincsen rács mögött. Kieran értesített néhány erősebb boszorkányt, akik becsatlakoznak a kutatásba.

Az első mondatokat még figyelemmel kísértem, de mikor Kieran neve ütötte meg fülemet, ellenkezni kezdtem, nem akartam rá gondolni most, egyedül Cornra akartam figyelni. Már milliószor elképzeltem, milyen lesz megérinteni őt olyan bensőségesen, ahogyan még soha azelőtt, de minden elképzelésemet felülmúlta az, amit alatta fekve éreztem. Könnyű felsője szépen simult bársonyos bőréhez, egyszerű lett volna lefejteni róla, de egyelőre nem akartam, csak egy kis ismerkedésre vágytam. Ahogyan felcsúsztattam ujjaimat hasára, éreztem, ahogy egész testében megmerevedik, de nem a félelemtől vagy a haragtól, hanem az izgalomról. A kezeimet elkapta magáról, és miután a párnára lökte őket, rájuk nehezedett. Mivel így nem tudta tartani súlyát, teljes testével rám borult, a szája kényelmes közelségbe került.

- Figyelsz te rám egyáltalán? – tette fel a kérdést. Megcsókoltam.

- Persze, Corn.

Naná, hogy figyeltem, le sem tudtam venni róla a szememet. Láttam rajta, hogy tetszik is neki ez a másfajta figyelem, meg nem is, szerette volna, ha hallgatom, mit mond. Ezt tettem, és közben jól megnéztem magamnak arcának minden szegletét.

- Szeretném, ha Kierannal és a farkasokkal tartanál. Te leszel a helyettesítőm az akcióban…

Elrántottam kezeimet az övéi alól, megtámasztottam hátát, és oldalamra hengeredtem, hogy a lendülettől leessen rólam, és alám kerüljön. Még fel se, eszmélt, máris rajta feküdtem. Meglepetten pislogott rám, majd lassan elmosolyodott.

- Megcsinálok mindent, amit kérsz tőlem, te is tudod – feleltem ki sem mondott kérdésére, és komolyan gondoltam. Tényleg bármit megtettem volna érte. A közelségétől teljesen oda meg vissza voltam, óvatosan megfogtam kezeit, és az összes létező szeretetemet egy halomba gyúrva csókoltam meg. Hívogatóan viszonozta a csókot, mikor feleszméltem. Egy álom?

- Most álmodunk, igaz?

- Különben már rég kinyírt volna a riasztó – felelt magától értetődő hangon, és kinyúlt egyik kezével. Megsimogatta az arcomat. - De olyan, mintha ébren lennénk. Akármit kívánhatsz, és megkapod.

Egyből pörögni kezdett az agyam, de mielőtt bármi mellett dönthettem volna, Corn otthoni szobájában találtam magam. Ugyanúgy feküdtünk, ahogy pár másodperccel korábban, mégis minden megváltozott körülöttünk, még a takaró is más volt, azzá a bézs darabbá változott, ami az ágyán állt éjjel-nappal. Corn felé fordultam.

- Miért pont a szobád? – kérdeztem. Ha jobban meggondoltam, én is ezt választottam volna.

- Mert itt álmodoztam arról a legtöbbet, hogy együtt leszünk. Akarod, nem? Ezúttal senki nem fog felébreszteni minket.

A kérdésére nem válaszoltam, mert érezhette, mennyire akarom őt, helyette feltevésére koncentráltam. Eddig még soha nem jutottunk el az álomban addig, hogy lefeküdjünk. Mindig közbejött valami.

- Honnan tudod?

- Egyszerűen tudom – Úgy mosolygott, mintha ő intézte volna így a dolgot. – Ma este végig akarom álmodni, Colin.

Mondani sem kell, ettől csak még jobban rá voltam indulva, de visszafogtam magam, és próbáltam kitapasztalni, neki hogy a legjobb. Hozzá több türelmem volt, mint bárki máshoz, mert minden mosolya mást jelentett, és amikor rápillantottam, semmi kétséget és félelmet nem láttam szemében. Úgy ittuk egymás pillantását, mint a csókokat és a simogatást, sorban kerültek le a ruhák, amíg már semmi sem fedte testünket.

Ekkor jutott eszembe, hogy igaz, álmodunk, de neki ez nagyon nagy dolog, és a francba is, nekem is! Hogyha elszúrtam volna, éppen annyira meg fog viselni mindkettőnket, mintha a valóságban történne meg.

- Biztos, hogy akarod? – kérdeztem tőle, és nem is tudtam, mitől félek jobban, attól, hogy nemet mond, és nem lehetek vele, pedig annyira akarok, hogy az már nem igaz, vagy igent, és baja lesz miattam.

- Naná, tudod, hogy szeretlek – suttogta, és olyan pillantással nézett rám, amilyennel még soha. Ez eléggé megrázott, mert azt természetesen tudtam, hogy szeret, de hogy kíván, azt még sose éreztem, most viszont tökéletesen nyilvánvalóvá tette. Szinte fájdalmas pillantást vetettem rá, mert én is nagyon, de nagyon szerettem volna, viszont megfordult a fejemben, mi van, ha később megbánja, amiért engedett nekem. Mindig is bizonytalan volt az ilyesmikben.

Arra jutottam, hogy a végletekig szupernek kell lennem. Közben csókolgatni kezdett, ami feledtette velem aggályaimat, lejjebb ereszkedtem, majd megsimogattam meztelen derekát. Figyelmesen végigsimítottam két lábán, aztán félig a vágytól, félig az aggodalomtól őrülten fordítottam magam felé.

- Nem akarom elrontani, nem akarom, hogy fájjon neked – súgtam oda neki, mikor kérdő pillantást vetett rám, hogy mire várok. Meglepetés suhant át az arcán, aztán újra visszatért rá az a feltétlen bizalom, amit már ismertem.

- Ez egy álom, Colin. Csakis tökéletes lehet, bízz bennem!

Amikor benne voltam, mégis kiszakadt belőle egy kiáltás. Annyira figyeltem arra, hogyan közeledek felé, hogy azt nem néztem, mi ül ki arcára. Mikor észrevettem, bizonytalanul néztem rá, miközben hasát simogattam. Kinyújtotta a karjait, és átkarolta nyakamat, ezzel még közelebb vonva minket egymáshoz. Éreztem, ahogy belerándul a mozdulatba, de nem akart elengedni, helyette megcsókolt, és odasúgta nekem, hogy nem baj.

Mindenféle mást is súgott, ezért míg homlokát puszilgattam, és vállánál fogva magamhoz öleltem, lassan kezdtem hozzászoktatni a szeretkezéshez. Hol nyakamnak, hol mellkasomnak nyomta arcát, de újra meg újra felnézett rám. Egy idő után én mondogattam neki, hogy szóljon, hogyha valami nem jó, mert nem akarom, hogy bármi is rosszul essen neki, válaszul mosolyokat, csókokat kaptam. Párszor odébb is húzódott, hogy valamelyest kellemesebben elhelyezkedhessen, de aztán mindig visszabújt hozzám.

A végén én nem voltam álmos, de ő igen, ezért bebugyoláltam a takaróba, úgy öleltem magamhoz. A hátához simultam, ő hátrahajtott fejét vállamon nyugtatta, egyik karjával pedig átölelte nyakamat, és időnként finoman megsimogatta hajamat.

- Ha igazából is felébredünk, nem leszek melletted – mondta álomittas hangon. Ahogy ez eszembe jutott, megdermedtem, de gyorsan ellazítottam izmaimat, hogy ne vegye észre. – A tengerparton vagyok Kierannal, de nemsokára indulok vissza. Addig mondd meg a többieknek, hogy a boszorkány után mentek, készüljetek össze.

Az álom szétbomlott, még éreztem Corn testének melegét, azonban érintése már nem ért el hozzám. Pedig volt számára egy fontos kérdésem:

- De te hova fogsz menni?

Nem hallotta meg, az egész álomvilág megroggyant, tótágast állt. A következő pillanatban felültem sátorbeli ágyamban. Mikayla a sátorfal mellett ült, és furcsán nézegetett.

- Volt egy kis rémálmom – hazudtam neki, mert nem akartam, hogy megkérdezze, miért forgolódtam így. Elvörösödött, amikor rájött, hogy tudtam, engem bámult alvás közben, és nekem is fejembe szökött a vér, mikor arra gondoltam, hogy Kieran meg Cornt figyelhette. Hiszen Corn az álmában azt mondta, vele van a parton…

Még nem hűthettem le magam, amikor Mikayla megszólalt.

- Már hajnalodik, khm, felébredtem, és nem akartam visszaaludni. – A ’felébredtem’-nél elpillantott rólam. Ezek szerint miattam ébredt fel? Remek. Ennél rosszabb nehezen lehetne. – Nemsokára indulunk.

- Jól van.

Felkeltem én is, felszedegettem azt a kevés cuccot, ami nálam volt, mert azt, amit Corn nem tudott vagy nem akart magával vinni a vízbe, és kiiszkoltam a sátorból, el Mikaylától, az álom után a fenének volt kedve flörtölni vele. Nem ártott volna egy gyors zuhany, mert még mindig a Corn járt a fejemben, azon gondolkodtam, a valóságban mi lesz más vele, már ha megérjük az igazi szexet. Arra jutottam, az lenne stílszerű, ha Barnie a közepén közénk ugrana vagy a nagynénik ránk nyitnának.

Megráztam a fejemet, mélyet lélegeztem a kinti hideg levegőből, és csatlakoztam a két boszorkányhoz, akik egy kicsi közös sátorban töltötték az éjjelt. Elmesélték, hogy betájolták a felügyelő helyét, a város szélén lakik. Azt mondták, rövid sétával odaérhetünk a városkához, figyelmeztethetjük az ottaniakat a gonosz boszorkány veszélyre, egyúttal mehetünk venni magunknak úti elemózsiát. Ezt jó ötletnek tartottam, felvidulva mentem oda a tisztás felől érkező Kieranhoz, aki máris talpon volt.

- Szép jó reggelt! – köszöntem neki, mintha csak táborban lennénk. Már nem nézett rám olyan lesajnálóan, mint korábban, azt hiszem, kezdett megszokni.

- Gondolkoztam éjjel, ha már aludni nem tudtam – kezdte köszönés helyett. Erre megint elvörösödtem, mert én jól aludtam a sok varázslás után. – Arra jutottam, hogy a mágiája nélkül nem találhatjuk meg Corneliát…

- Várj már! - Most fogtam fel, hogyha Corn nekem adta a mágiáját, akkor halandónak számít. Összerezzentem. – A tenger hívása ugyanolyan erősen hat rá akkor, mint legelső alkalommal! Utána kell mennem!

- Nem várnád meg, hogy befejezzem a mondatot? A mágiája rá találhat.

- Tessék? Úgy érted, csak meg kell kérnem a mágiát, mondja meg nekem, hol van, és ennyi? Ezt még te sem gondolhatod komolyan.

- Nem így gondoltam – mondta türelmetlenül. – Fáradságos és embert próbáló varázslattal engedhetjük szabadjára a mágiáját, emellett rengeteg kötést kell tennünk rá, hogy ne tudjon csak úgy bebújni bárkibe, és rajtunk kívül más ne tudja megfogni. Rendkívül kockázatos, nem ajánlanám.

- Most szívatsz, mi? – Dühösen meredtem rá. – Azt mondod, van rá esély, hogy megtaláljam Cornt, de nem avatsz bele, mert kockázatos!

Most rajta volt az elvörösödés sora.

- Na, ide figyelj! – sziszegte. – Ha Cornelia épségben visszajön, mi viszont már hamarabb elengedjük a mágiáját, az hatalmas problémákhoz vezethet! Kezdjük azzal, hogy mágiát szélnek ereszteni a boszorkánytanács tudta nélkül szigorúan tilos.

- Azt a boszorkánytanácsot én még egyszer fel nem keresem! A legutóbbiból is mi lett!

- Nem is lenne értelme, hetekkel korábban értesíteni kell őket, nem levelet küldeni nekik arról, hogy ma napnyugtakor elengedjük egy Főboszorkány erejét! Corneliának át se lett volna szabad tennie beléd az erejét, arról nem is szólva, hogy az ereje magját milyen nehéz lesz visszavennie. Legyen elég annyi, hogy mindent elkövetek azért, hogy megcsinálhassuk ezt a varázslatot, de cserébe maradj velünk, és segíts elfogni a boszorkányt, ez nagyon fontos.

- Fontosabb Cornnál? – rivalltam rá.

- Ő kért meg rá – állította töretlen hittel, egyenesen a szemembe nézve. – Hogyha teszed, amit mond, és teljesítjük a ránk szabott feladatot, utána segítek neked. Ha nem akarod kivárni, akkor menj csak nyugodtan bele a tengerbe, megnézném, hogy szörfdeszka nélkül meddig bírnád.

Eszembe jutott a novemberi hideg, ezért visszafogtam magam. Minél gyorsabban le akartam tudni a boszorkány és az alakváltó elfogását, hogy a mágia megkereshesse Cornt. Addig is végignéztem, ahogy Kieran megosztja a boszorkányokkal a Barnie úrfis infókat. Azt mondta, mágikus pecsétjükről egyébként is megismeri őket, de nem árt az elővigyázatosság. Oda se figyeltem rá, annyira indulni akartam már a városba. Végül segítettem neki felszedni a sátrat. Mikorra kész lettünk, Sammi átkiáltott nekünk.

- Mégse kell bemennünk a városba, két boszorkánysuhanc elhozta a felügyelőjüket!

Ez egyszer szerencsénk volt, hogy a gyerekek annyira nyüzsögtek. Engem már az sem érdekelt, mit szól hozzánk a felügyelőjük, csak menni akartam valamerre, de aztán megláttam a férfit, akit magukkal hoztak. Úgy nézett ki, mint én, csak húsz évvel későbbi kiadásban.