8. fejezet
Colin
Az inasélet szépségei
Hahó, növények,
amiket össze kell szednem a bájitalba Főboszorkányom parancsára. Ha tudnátok,
mennyire szeretnék egy lenni közületek, és itt dőzsölni Roland kertjében
ahelyett, hogy inasként mindenféle kellemetlen helyzetbe cseppenjek. Az a gond
ezzel az egész inas dologgal, hogy nem tudom, mikor mit kéne tennem, így elvész
legendás magabiztosságom. Otthon minden okés volt, hogyha egy fiú az utamba
került, bepancsoltam neki, hogyha egy lány tette ugyanezt, elhívtam randira,
hogyha meg Corn, akkor elszaladtam. De itt, ezen az ismeretlen vidéken, ahol
bármi megtörténhet, Colin Grey nem több egy zöld, remegő zselénél, amit
felszoktak szolgálni az étteremben, azzal a különbséggel, hogy engem – eddig –
még senki nem öntött nyakon csokival.
Mégis, ahogy
itt ülök - és veletek beszélgetek, mint egy féleszű - arra gondolok, lehetne
rosszabb is. Boszorkányinasnak lenni nem olyan pocsék, amíg senki sem akar
megölni. Valószínűsíthető, hogy a mi esetünkben a merényletek száma növekvő
tendenciát fog mutatni a következő napokban, ezért akarom kihasználni ezt a kis
időt, ami maradt viszonylag nyugis életemből. Azt hiszem, ennek jegyében
megyek, és átkutatom Corn szobáját.
O.O
- Hé, rád fog
mosolyogni a szerencse – nyugtatgatott az áldott jó Kieran az este korábbi
szakaszában, miután megtudtuk, hogy egy szobában kell aludnunk.
Rám a szerencse
nem mosolygott. Kiröhögött! Megadta a lehetőséget, hogy bizonyítsak inasként,
amivel sikerült baromira felsülnöm. Mivel rólam volt szó, várt bárki mást is?
Éreztem bőrömön
a levegő vibrálását, ami azt jelezte, hogy Corn varázsolni készül, aztán
egyszerre jéghideg lett körülöttem a levegő, és majdnem elvesztettem az
eszméletemet. Corn elájult a sebébe hasító fájdalomtól. Megkergülve löktem
arrébb a torkomnak kést szorító kezet, nem gondolva arra, hogyha elnyisszantja
torkomat, képtelen leszek Cornnak segíteni. Láttam, hogyan omlik a padlóra,
egyetlen dolog járt a fejemben, az, hogy meg kell mentenem. A két alaknak –
mint megtudtuk, édesszüleinek – rontó Tita megvadult fúriaként suhant el
mellettem. Sikerült kiszabadulnom, és Corn mellé vergődnöm. Ugyan
legszívesebben a saját hasamra szorítottam volna kezemet, olyan rosszul voltam,
de tudtam, fantomfájdalmam Corn valós kínját türközi. Négykézláb ereszkedve a
pizsama felsője alá nyúltam, hogy ellenőrizzen a sebét.
Bevillant az
agyamba, álmomban mire készültünk, de nem gondoltam tovább, helyette felhúztam
a felsőjét, és megnéztem hasát. Véres volt, és még mindig kiállt belőle egy
szigony. Nem tudtam, mit csináljak. Húzzam ki, hagyjam benne, vagy mi? A sebből
folydogáló vér nem hagyott nyugodni. Ha Corn magánál lenne, tudna vele valamit
kezdeni, így hát nincs más hátra, mint visszahozni a valóságba.
Tudtam egy
fájdalmas, ámde hathatós módszert, ami be kellett, hogy váljon. Szemernyi
kétség nélkül hajoltam rá, majd lassan csókolgatni kezdtem a száját. Kezeimet
távol tartottam tőle, nehogy túlságosan beleéljem magam a helyzetbe, de erre
semmi szükség nem volt, úgy három-négy másodperc múltán éreztem, hogy a riasztó
hat, a fájdalom belénk mark. Elég durva volt ahhoz, hogy Cornt visszarántsa
hozzám.
Kábán felemelte
fejét, majd kinyitotta szemét, ami félelemmel telve, zölden villogott rám.
- Mi…
- Minden
rendben – hazudtam neki, és ügyetlenül végigsimítottam a homlokán, majd még
azelőtt elkaptam kezemet, hogy a riasztó újból megszólalt volna. Körülnéztem. A
vadászok Titával együtt eltűntek, semmi fenyegetőt nem láttam, de a körülöttem
kavargó forró levegő figyelmeztetett, hogy Corn még mindig veszélyt érez.
Hamarosan távoli kiáltásokra lettünk figyelmesek.
- Egyedül nem
fognak… boldogulni – mondta Corn, és megpróbált felkönyökölni.
Egyik
tenyeremmel visszalöktem a padlóra, a másikat a szigony okozta sebre
tapasztottam. Most jutott eszembe, hogy ki kellett volna húznom a szigonyt,
mielőtt magához térítettem volna, nem pedig feleslegesen fájdalmat okozni neki
a csókkal, mikor amúgy is elég baja van.
- Dehogynem –
fogtam be a száját egy pillanatra, hogy hallgasson el, és közelebb hajoltam
hozzá. – Tudsz valami érzéstelenítő varázslatot? Ki kell húznom a szigonyt.
- Tudok. –
Szeme fényleni kezdett, ami biztos jelen volt annak, hogy mentem elsírja magát.
Meg tudtam
érteni, ha egy szigony lyukat ütött volna a testemen, én sem lettem volna oda
attól, hogy azt bizony el kell távolítani. Tehetetlenül meredtem rá, majd a
szigonyra néztem.
- Jól van,
akkor csináld, én pedig kihúzom.
Lassan
bólintott, aztán felnyögött, és lehunyt szemmel varázsolni kezdett. Éreztem,
hogy amit csinál, az ereje nagy részét felemészti, de ezzel egyelőre nem tudtam
mit kezdeni, hiszen ott volt nekem a szigony kihúzása, aminek puszta gondolata
is elgyengített. Már az is zavart, hogy a szeretett lényből kiáll egy fegyver,
de az, hogy nekem kell belőle kiszednem, ezzel még jobban feltépve a sebet,
sokkolt. Végül az egyik kezemmel megtámasztottam hasfalát, a másikkal pedig
megfogtam a szigonyt, és elkezdtem kihúzni. A szigony feszített munkával
préselődött ki centiről centire, de még nem volt teljesen kint, amikor éreztem,
hogy Corn ereje fogyatkozik.
- Mindjárt. Még
egy kicsit bírd ki!
Elengedtem
sebét, és két kézzel rántottam ki belőle a szigonyt. Az eredmény olyan volt,
hogy még a legprofibb sebész is elhányta volna magát tőle. Nem maradt más
hátra, mint messzire hajítani a szigonyt, két tenyeremmel betapasztani az egyre
jobban vérző sebet, és a szerelmem arcára fókuszálni.
- Megvagy még?
– kérdeztem tőle elhaló hangon.
- Igen –
suttogta, de nem volt túl meggyőző, ereje végéhez ért.
Számba vettem a
lehetőségeimet. Az első az volt, hogy ülök a babérjaimon, és hagyom, hogy Corn
a kezeim között vérezzen el. A második az, hogy megkeresem a többieket, és vagy
megtalálom őket, vagy nem, akárhogyan, aligha találnék vissza ebben az ördögi
útvesztőben, végtére is hagynám, hogy Corn magányosan haljon meg.
Megráztam a
fejemet, más lehetőség után kutattam. Kell, hogy legyen egy megoldás, biztattam
magamat. Corn közben egyre laposabbakat pislogott, többször hozzá kellett érnem
arcához vérétől maszatos kezemmel, hogy ébren maradjon.
Aztán eszembe
jutott az őztej, és a megkönnyebbüléstől kishíján elnevettem magam. Ott volt
nálam a többi üvegcsével együtt. Kieran tanácsolta még előző nap, hogy tartsam
az összes fegyveremet egy helyen. Úgy tettem, mint akinek magától jutott ez
eszébe, és onnantól fogva mindenhova magammal vittem őket.
Elővettem azt
az üvegcsét, ami lötyögött, és miután megbizonyosodtam róla, hogy nem a
tündérkör felfedő olajat akarom megitatni Cornnal, odatartottam szájához. A
másik kezemet a sebére nyomtam, hogy addig is gátoljam vér útját.
- Idd meg.
Neked készítettem – hazudtam fenntartások nélkül.
- Mi ez? –
értetlenkedett felnézve rám.
- Brandy.
Tudod, hogy mennyire sokra tartom a fájdalomcsillapító hatását.
- Tényleg. –
Halványan mosolyogni kezdett, és eltűnődött. – Mint amikor leestem a fáról, és
közben kikarmoltalak, ott bőgtünk a földön, és te…
- Igen, de most
idd meg.
Közelebb
tartottam hozzá az üvegcsét. Egy percig tétovázott, aztán inni kezdett.
Tartottam tőle, hogy nem lesz jobban, mert az üvegcsét nem hiába hívják
üvegcsének, nagyon pici, de ahogyan kiitta a tartalmát, sokkal élénkebbé vált,
már nem akart minden pillanatban elaludni,a varázsereje pedig pattogtatta a
levegőt.
- Brandy, mi? –
mormolta, de aztán lefejtette tenyeremet hasáról, és ő maga tette rá saját
kezeit, hogy néhány varázsigével elállítsa a vérzést, és rendbe tegye a sebet.
– Ennyire telik most, az elsősegélyvarázsokból csak az alapokat néztem át,
reméltem, hogy nem lesz rájuk szükségünk.
- Az a lényeg,
hogy megcsináltad – vontam le a lényeget, és megnéztem a sebét. Tiszta volt, és
alvadt vér borította, amiből akadt a sértetlen területeken is.
Corn rám
nézett, aztán le kezeimre.
- El kéne
tüntetni a kezedről a vért.
- Ne pocsékold
rám a varázserődet, remekül megvagyok véres kezekkel is. – Ezt Kierantól
tanultam, aki óva intett a felesleges varázslásoktól. Corn felvont szemöldökkel
pillantott rám, aztán letépte pizsama felsője egyébként is véres részét, és
átnyújtotta, hogy töröljem meg benne a kezem. Égni kezdett a fejem attól, hogy
Főboszorkány létére inkább gondolkozik halandóként, mint én. – Kösz.
- Most már
rendben leszek, menj, és nézd meg, mi van velük – mondta, miközben kezeimet
törölgettem. Megdermedtem.
- Ez parancs?
- Az.
Nem feleltem,
helyette komótosan tovább törölgettem a kezeimet, majd miután végeztem, a sebe
környékéről kezdtem eltávolítani az alvadt vért. Corn többször rácsapott a
kezemre, sürgetett, hogy engedelmeskedjek a parancsnak.
- Ha
engedelmeskednék, megszegném a szabályt – blöfföltem. Reméltem, van olyasmi
szabály a boszorkányok és az inasok között, hogy végveszélyben az inas a
boszorkányával marad, bármi is történjen.
- Ezt
mondhattad volna előbb is, nem kellett volna felbosszantanod – mondta, aztán
újra rácsapott a kezemre.
Abbahagytam az
alvadt vér letörlését, és ránéztem. Megint ott voltunk, mint az este elején,
összeveszhettem volna vele, és mehetett volna minden úgy, ahogyan ezelőtt.
Idegesíthettük volna a másikat szemétkezéseinkkel, beszólogathattunk volna
egymásnak a legalkalmatlanabb pillanatban. Láttam rajta, hogy ő hajlik rá, mert
elege lett belőlem, de én nem akartam ezt, nem azért maradtam csendben, mert
hergelni akartam, hanem mert gondolkoztam. Szerettem őt, meg akartam védeni
mindentől. Eljutottam addig a pontig, hogy a szeretetem nem fért meg a
marakodással, valamelyiknek mennie kellett. Az egyik nem akart…
Körülnéztem,
van-e a közelben valaki. A látásom élesebb volt, mint máskor, eszembe jutott,
hogy talán a varázslat miatt. Így visszagondolva a szerencse mégis mellém
szegődött, mert élve szabadultam el Tita szüleitől.
Se perc alatt
felmértem a terepet, nem fenyegetett veszély, így Cornhoz fordulhattam.
O.O
- Szeretlek –
mondtam neki, és lélegzetvisszafojtva vártam, mit felel.
Nem mondott
semmit, csak nézett rám. Krákogott. Hasára tett kezére csúsztattam kezemet.
Olyan finom volt az érintése, hogy bizseregni kezdett tőle a bőröm, pont úgy,
mint amikor varázsláshoz készülődött. Teljesen elvarázsolt már az is, hogy
simogathattam, meg sem kellett moccannia hozzá, hogy odalegyek érte.
- Ezt talán nem
kéne – suttogta.
- Miért nem?
Nincs ebben semmi rossz. Simogatlak.
- Tudom. De ez
önmagában rossz, nem? Fura, hogy nem szól a riasztó.
Tanácstalanul
nézett körül, mintha a sötétségtől várná a választ. Ekkor jutott eszembe, hogy
elmondom neki legújabb teóriámat.
- Van egy
elméletem, hogyan cselezhetnénk ki a riasztót.
- De hát a
riasztó azért van, hogy védjen… - Beléfúlt a levegő, mikor megsimítottam a
haját. - minket. Nem?
- Dehogynem –
értettem egyet. – Van, amikor védenie is kell, ha valami rosszat akarnánk
egymásnak, de az, hogy szeretjük a másikat, hogyan lehetne rossz? Ez rossz? –
kérdeztem tovább simogatva a kezét.
- Ezt már
ezerszer kitárgyaltuk – suttogta. – Te is tudod, hogy szeretem.
Mellé
ereszkedtem, úgy simogattam tovább a kezét. Láttam rajta, hogy nincs ellenére,
de mégis ki a frásznak lett volna? Tökéletesek voltunk együtt, ezt bárki
elismerhette.
- Te szereted,
én szeretem, mi akkor a baj? Figyelj csak, rengeteg irodalmi példát találtam
nem is olyan régről, ahol unokatestvérek lesznek egymás házastársai, és
egyáltalán nem ítélik el őket. Mi nem gondolkodunk házasságban vagy
gyerekekben, akkor miért ne lehetnénk együtt próbaképpen? Ki kellene
próbálnunk, milyen lenne egy párként. Lehet, borzasztóak lennénk, és rájönnénk,
hogy baromság efféléken gondolkodnunk. Nyugodtan kereshetnénk magunknak más
párt, érted…
Erre már
elnevette magát.
- Borzasztóak?
Mi ketten együtt? Hogy jutott ez eszedbe?
- Csak azt
akartam, hogy nevess – vallottam be. – Még annak is örült a hülye fejem, amikor
elestem, és kinevettél.
- Nem
nevettelek ki – mondta, és közelebb engedett magához. Keze megrándult az enyém
alatt. – Csak olyan fura volt az egész, hogy nevetnem kellett. Vicces volt.
Elmosolyodott,
és hagyta, hogy megcsókoljam. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem most, hogy
végre szabad volt kimutatnom iránta érzéseimet, és – ami még fontosabb –
viszonozta őket. Ilyen felszabadultan legutóbb álmomban éreztem magam.
Miközben
csókoltam Cornt, felsejlett bennem az aggasztó gondolat, hogy ez nem sem több
egy álomnál. Máris kevésbé éreztem a csókját.
- Szeretlek –
mondtam még gyorsan, amíg megtehettem. Megcsókoltam, és ránéztem. – Szeretlek,
Corn! Te is szeretsz engem?
Az álomkép
elképedve nézett rám, a haja természetellenesen hosszúra nyúlt, szemei zöldből
kékre váltottak, az arca egyre távolodott tőlem.
- Persze, hogy
szeretlek…
Felpattantak
szemeim, és megütött a valóság szele: az éj sötétje, Corn vérének illata, Roland
kastélyának hidege, azok a dolgok, amiktől álmomban védve voltam. Cornra
pillantottam, akinek még le voltak hunyva a szemei. Csalódottan bámultam fel a
mennyezeti stukkókra, ez a mostani álmom pont olyan valóságos volt, mint a
korábbiak. Magamban szentségeltem, amiért a kimerültségtől elaludtam, pedig
megfogadtam, hogy fent maradok.
Felültem,
igyekeztem rendezni gondolataimat. Ablakot nem láttam a közelben, fogalmam sem
volt, mennyi idő van. A zajok elültek, úgy éreztem, mintha mi ketten lennénk az
egész kastélyban. Ettől pikáns gondolatok törtek rám, amik csak felerősödtek,
amikor rápillantottam a mellettem fekvő Cornra. Nagy levegőt vettem, és
próbáltam a védtelen lányt látni benne, aki összekuporodva alszik, de bárhogy
is próbáltam, nem ment. Önkéntelenül olyan pozícióba helyezkedett álmában, ami
tökéletes volt arra, hogy megcsókoljam vagy egyéb tetszetős dolgokat műveljünk
együtt. Mivel valami belső hang késztetett, hogy érjek már hozzá, a haja
simogatását választottam, mert ezt gondoltam a legsemlegesebb területnek.
Arra nem
számítottam, hogy felébred az érintésemre.
- Bocsi –
mondtam, és elhúztam kezemet. – Azt hiszem, vége a ramazúrinak.
Egy pillanatra
fájdalom villant fel szemében, aztán felült, hasára tette a kezét. Csodálkozott
elszakadt pizsama felsője felett, mintha azt hitte volna, azt is csak álmodta,
hogy odaadta nekem az alsó részét. Elpillantottam róla, és felálltam. Úgy
nyújtottam felé a kezemet, hogy felé se néztem. Most az egyszer elfogadta, de
egy szót sem szólt hozzám.
Futó léptekre
ocsúdtunk fel.
- Itt is egy! –
kiabálta Gina. Közelebb érve végigmért minket, és csodálkozásában nyelt párat.
– Vagyis… mégse… mit csináltok? – kérdezte úgy, mintha inkább nem is akarná
tudni a választ.
A rég nem
látott Rufus rekordsebességgel rohant oda hozzá, és hátulról átkarolta, mintha
védeni akarná. Utána jött rá, hogy velünk áll szemben. Ginához hasonlóan
megbámult minket.
- Ti meg mi a
frászt műveltetek?
- Megsebesültem
– válaszolt neki Corn méltóságteljesen, visszatérve az alvás okozta
kótyagosságból a valóságba. – Colin segített elállítani a vérzést. Utána
kétséges volt, hogy mi történik a kastély többi részén, ezért maradtunk, ahol
voltunk.
- Ez okos volt
tőletek – bólogatott Gina, miközben elfordult, hogy ne kelljen látnia Corn
sebét. – Titáéknak sok időbe telt feltartóztatni a vadászokat. Szerencsére
jöttek Rufusék, és segítettek nekik, de addig az egyik farkas…
- Az egyik
farkas? – vágtam a szavába. – Mikayla?
Corn megrándult
mellettem, de Gina nemet intett. Rufus rászólt, hogy majd elmesélnek mindent,
miután az összes seb el lesz látva, és mindenki egy helyen lesz. Ezután
megkérdezte Corntól, hogy tud-e járni. Ezen ő valamiért annyira megsértődött,
hogy biccentett egyet, majd odabicegett Ginához, és rá támaszkodva indult el
valamerre a kastély kies folyosóin. Mi Rufusszal követtük őket, és közben
benéztünk pár terembe, nem rejtőznek-e ott vadászok.
- Mi volt ez,
haver? – kérdezte, mikor a lányok már messzire jártak tőlünk. – Úgy hallottam,
fújtok egymásra, mint a veszett macskák.
- Fújtunk is ma
éjjelig. Pontosabban nem tudom, hogy Corn mit tervez, lehet, megint kitalál
valami hülyeséget, például, milyen megalázó volt számára, hogy nem
engedelmeskedtem az ő parancsának, vagy…
- Nem
engedelmeskedtél neki? – Jókedvűen füttyentett egyet. – Ezzel lehet, hogy
tényleg kihúztad a gyufát, a csajok utálják, ha nem az övék az utolsó szó.
- Tapasztalat?
– kérdeztem rá letörten. A fenébe, tudtam, hogy valamin bukni fog a Cornnal
való barátságom, pedig ma éjjel komolyan visszafogtam magam több ízben is,
annyira arra törekedtem, hogy semmi ne romolhasson el… már a nyilvánvalóan
elromlottan túl.
- Még jó, hogy
az – felelte Rufus. - Imádom Ginát, de hisztizni, azt tud. Mi a helyzet akkor
Cornnal? Megkaptad már?
- Hogy a
francba kaphattam volna meg, amikor itt van a nyakunkon a másik Főboszorkány? –
kaptam fel a vizet, mert eszembe jutott Kieran. Róla el is felejtkeztem.
Bármilyen jó a Cornnal való kapcsolatom, ő tuti, hogy bele fog majd köpni a
levesembe. - Hallottál már róla?
- Hogyne
hallottam volna, a kastély zengett belé, annyit nevettek rajta a lányok, hogy
van egy boszorkány, aki nem lány. Akkortájt vettem fejembe a falkaalapítás
ötletét, ezért nem túl sok figyelmet fordítottam rá, min vígadnak. Figyelj csak,
a falkával kapcsolatban…
O.O
Hajnali három
volt, mikor a társaság összeült a kastély nagyobbik szalonjában. Házigazdánk
monokliját ápolva kért szíves elnézést azért, hogy vendégei nem élvezhették
maradéktalanul kastélyának békéjét. Miután Rufus közbeszólt, hogy a vendégeit
majdnem kinyírták, ők ketten félrehúzódtak vitázni. Tita lépett előre, hogy a
családja nevében elnézést kérjen, és sebeinket összeszámolja. Azt mondta, a
családi hagyomány miatt van szüksége pontos számukra, talán ők az ejtett sebek
számával menőztek úgy, mint mi, halandók a családfánk sok-sok ősig való
visszavezetésével.
Miután
tisztáztuk, hogy nem nyalogathatja le a kezemről Corn maradék vérét, Mikayla
nyugton ült mellettem. Corn Kieran oldalán ült, és az ő kabátját viselte,
amitől megcsappant a jókedvem, unottan malmozgatva lestem felváltva rájuk és a
sebeket számlálgató Titára.
Közben Rufus
visszatért, és elmesélte, hogyan sikerült felszámolniuk az ellenséges erőket.
Rolandon, Titán és rajta kívül két farkasa segédkezett, de nem figyeltem oda
arra, pontosan hogy történt az egész, mert azt néztem, Corn milyen rajongással
néz Kieranra, aki felhúzott valami hülye csodafalat a kastély köré, hogy a
vadászok ne juthassanak ki. Szerintem ez ritka nagy bolondság volt, minek
akarnánk bent tartani őket? Inkább mennének el minél messzebb. Kieran úgy
okoskodott, hogy akkor ki tudja, hogy követnének-e minket, nem támadnák-e meg
újra a kastélyt, vagy nem akarnának-e bosszút állni rajtunk, jobb, hogyha
helyben elintéznénk őket. Valami szelídítést emlegetett, aminek hatására
Mikayla nyüszögve igyekezett a hátam mögé bújni, ami kicsit nehéz volt, ugyanis
a kanapén fekve igyekeztem kipihenni az éjjel történteket. Végül megbeszéltük,
hogy senki nem akarja a farkasokat megregulázni, így Mikaylát elküldhettem
ismerkedni Rufus két farkasával.
Rufus vele
tartott, míg Roland elment ellenőrizni a foglyokat. Tita tétován nézett rám,
majd odaült Cornhoz meg Kieranhoz. Gina mellém huppant, mire felültem.
- Te nem
sérültél meg? – kérdezte kedvesen.
- Köszi,
örülök, hogy valakinek én is eszébe jutok. Semmi bajom. Ők meg mit terveznek? –
böktem Titáék felé, akik ekkorra átmentek a zongorához, és körbeállták. Tita
levett valamit a falról, és a zongorára tette.
- Megkeresik
Tita bátyját, aki valahogy meglógott. Azt mondják, van egy jó módszer, az,
amivel engem is megtaláltatok.
Igaza volt,
Corn már le is vette a védőmedálját, ami ezek szerint ingaként is funkcionált.
A sajátomra néztem. Miért nem védtek meg minket? Vagy egyáltalán hogyan hatnak
a medálok? Muszáj volt többet megtudnom a varázslatról, el kellett kérnem
Ariana könyvét Corntól. Felvidultam a gondolatra, megvolt a fedősztori, hogy
miért megyek oda hozzá.
A következő
pillanatban láttam, hogy Kieran átkarolja Corn vállát. Jobbnak láttam Gina felé
fordulni, mielőtt egy dühkitöréssel mindent elrontok.
- És te jól
vagy? Rossz érzés lehet, hogy a bátyád barátnőjének ilyen veszélyes családja
van.
- Félek tőlük
akkor is, hogyha a bátyám azt mondja, nem kellene. A bátyám mindig úgy nevelt,
hogy óvakodjak az ellenségtől, erre most ő maga tartja itt őket… - A fejét
fogta, láttam rajta, hogy tanácstalan.
Nem volt
egyedül, én se tudtam, mi legyen.
O.O
A farkasok
összeszoktatása hosszabb időt vett igénybe, így Mikayla egész délelőtt távol
maradt, sőt ebédre se ért vissza. Rolandék erdejében voltak jó messzire tőlünk,
így még azt se nézhettem meg, mit művelnek. Pár órányi alvás után felkeltem, és
unatkozni kezdtem. Egy kis séta után felmentem Cornhoz, elkértem tőle Ariana
könyvét, és megmondtam neki, hogy bármiben a rendelkezésére állok. Kieran bent
volt nála, ezért mielőtt bármit felelhetett volna, hátraarcot vágtam, és
lejöttem a szalonba.
Utóbb
visszagondolva ez kicsit úgy hathatott, mintha üresen ígérgettem volna, pedig
nem akartam ilyesmit, komolyan gondoltam, amit mondtam. Odalent Tita megkínált
keksszel, aztán elsietett, mert megjelent Roland, és beszélni kezdett neki a
család szentségéről. Ismét egyedül maradtam.
Gina később
azzal csatlakozott hozzám, hogy Cornnak feladata van a számomra: egy bájitalhoz
kell növényeket gyűjtenem. Gina nagyon bezsongott ettől, szeretett volna
segíteni. Azt mondta, a családjuk ősi birtokán mindent megtalálhatunk, ami csak
kellhet. Hagytam, hogy velem tartson, mert láttam rajta, mennyire retteg a
kastélyban maradni, attól félt, hogy Tita lekötözött, szigorúan fogva tartott rokonsága
kiszabadul, és ismét meg akar ölni minket. Én is így voltam vele, most hogy
Tita bátyját is sikerült előkeríteni, jobb volt a szabadban.
Ebéd után
Ginával kimentünk a kertbe, és leültünk a padra. A könyvből írogattam ki azt,
mi kell nekünk. Folyton vissza kellett lapoznom, hogy megtaláljam, mi mit
jelent. Olyan fura neveket adott nekik Corn boszorkányőse, hogy nem
csodálkoztam rajta, miért tartják őket dilisnek. Mi baj volt például a pitypang
névvel, miért kellett mindenképpen oroszlán fogának hívni? Megráztam a fejem,
és összeírtam azokat, amikre rátaláltam.
Oroszlán foga: pitypang
Daphné fürtje: babérlevél
Fátyolvirág: fátyolka
Hét éves szerelem: cickafark
Lázfonál: ádázka
Szappangyökér: százszorszép
Cukorkóró: édesgyökér
Azt próbáltam
megfejteni, mit jelenthet a bárányzsálya, mikor egy rózsaszín levelű növény
leírásánál azt találtam, hogy fogamzásgátló hatása messze földön ismert. Erről
eszembe jutott Corn egyik elejtett mondata arról, hogy Flora néni adott neki
egy csomag óvszert. Bárhogyan próbáltam elhessegetni a mondatot, nem tudtam
elterelni róla a figyelmemet. A biztos, hogy nem éber állapotomban hallottam,
mert akkor ad egy: nem feledkezem meg róla, ad kettő: leesett állal bámulok
Cornra. Ilyen már rég nem fordult elő, ami bizonyossá tett, hogy egy álmomban
mondott ilyet. Még így is meredek volt elképzelni, hiszen az álombeli Corn a
megszólalásig hasonlított valódira, sose mondott vagy tett olyat, amivel
lebukhatott volna, mint álomalak.
Az álomban
minden olyan logikusnak tűnt. Flora néni óvszert adott Cornnak, na és? Na és?!
Minek adta neki? Izgatottan lapoztam kettőt, és felírtam egy újabb összetevőt a
papírra.
- Kezdhetem
őket szedni? – kérdezte Gina, aki megunta a virágok nézegetését. Kis kosarát
magához véve, várakozóan nézett rám.
- Persze. Az
első a pitypang.
Felállt, és már
ki is szemelt magának pár szál pitypangot. A legtöbb már megfagyott, és a
szárán meg a levelén kívül nem maradt belőle semmi, de reméltem, azok is elegek
lesznek a bájitalba.
- Mennyit
szedjek belőle?
- Jó kérdés –
adóztam neki tisztelettel. Megnéztem, van-e szó mennyiségről a jegyzetekben. –
Szerintem szedjünk egy salátára valót belőlük, hogyha kifőnek, elég lesz a
levük az összes vadásznak.
Vagy nem.
Kockáztatni tudni kell.
Gina bólintott,
leguggolt a pitypangok mellé. Módszeresen tépkedte szárukat és levelüket, ügyes
kézzel szórta bele őket kosarába, és olyan vidámnak tűnt, mint aki ennél jobb
délutáni programot el sem tudna képzelni.
- Azt hiszem,
nyugtatófőzet lesz belőle – mondta nekem boldogan. – Kíváncsi vagyok, hogy fog
hatni. Tita rokonai nem úgy néznek ki, mint akik bármitől képesek lennének
lehiggadni.
- Engem inkább
az érdekelne, hogyan fogják megitatni velük, ha elkészül.
- Már dolgoznak
rajta, le is mentek hozzájuk.
Ez aztán
elgondolkoztatott. Kikerestem az utolsó két összetevőt, és a ház felé
sandítottam. Most itt lenne a kedvező lehetőség, senki se venné észre, ha
felsurrannék Cornék szobájába. Corn és Kieran Rolanddal és Titával a
vadászoknál vannak, Rufus és Mikayla a farkasokkal, Gina pedig nekem segít
virágot szedni. Mi sem egyszerűbb, mint folyóügyekre hivatkozva felmenni a
kastélyba, és megnézni, hogyan állunk óvszer ügyben.
- Ki kell mennem, mindjárt jövök
– szóltam oda Ginának, aki szemérmesen bólintott, és folytatta a növények
begyűjtését. Szabad utat kaptam Corn szobájába.
Nem tudom, miért (talán a hangulatom teszi), de ez a fejezet most annyira nem tetszett, pedig érdekes volt, hosszú volt, jó volt... de nem volt olyan colinos (és ezt most jobban nem tudom megfogalmazni, és tényleg elég rossz kedvem van, úgyhogy valószínűleg ez is kihatott az olvasásra.)
VálaszTörlésMindenesetre a történet továbbra is tetszik és NAGYON várom a frisst :))
Na, jó volt ez, Colin olyan aranyos volt :) Lana voltam és feltettem a frisst.
VálaszTörlés