8. fejezet

8. fejezet

Colin

Az inasélet szépségei

Hahó, növények, amiket össze kell szednem a bájitalba Főboszorkányom parancsára. Ha tudnátok, mennyire szeretnék egy lenni közületek, és itt dőzsölni Roland kertjében ahelyett, hogy inasként mindenféle kellemetlen helyzetbe cseppenjek. Az a gond ezzel az egész inas dologgal, hogy nem tudom, mikor mit kéne tennem, így elvész legendás magabiztosságom. Otthon minden okés volt, hogyha egy fiú az utamba került, bepancsoltam neki, hogyha egy lány tette ugyanezt, elhívtam randira, hogyha meg Corn, akkor elszaladtam. De itt, ezen az ismeretlen vidéken, ahol bármi megtörténhet, Colin Grey nem több egy zöld, remegő zselénél, amit felszoktak szolgálni az étteremben, azzal a különbséggel, hogy engem – eddig – még senki nem öntött nyakon csokival.

Mégis, ahogy itt ülök - és veletek beszélgetek, mint egy féleszű - arra gondolok, lehetne rosszabb is. Boszorkányinasnak lenni nem olyan pocsék, amíg senki sem akar megölni. Valószínűsíthető, hogy a mi esetünkben a merényletek száma növekvő tendenciát fog mutatni a következő napokban, ezért akarom kihasználni ezt a kis időt, ami maradt viszonylag nyugis életemből. Azt hiszem, ennek jegyében megyek, és átkutatom Corn szobáját.

O.O

- Hé, rád fog mosolyogni a szerencse – nyugtatgatott az áldott jó Kieran az este korábbi szakaszában, miután megtudtuk, hogy egy szobában kell aludnunk.

Rám a szerencse nem mosolygott. Kiröhögött! Megadta a lehetőséget, hogy bizonyítsak inasként, amivel sikerült baromira felsülnöm. Mivel rólam volt szó, várt bárki mást is?

Éreztem bőrömön a levegő vibrálását, ami azt jelezte, hogy Corn varázsolni készül, aztán egyszerre jéghideg lett körülöttem a levegő, és majdnem elvesztettem az eszméletemet. Corn elájult a sebébe hasító fájdalomtól. Megkergülve löktem arrébb a torkomnak kést szorító kezet, nem gondolva arra, hogyha elnyisszantja torkomat, képtelen leszek Cornnak segíteni. Láttam, hogyan omlik a padlóra, egyetlen dolog járt a fejemben, az, hogy meg kell mentenem. A két alaknak – mint megtudtuk, édesszüleinek – rontó Tita megvadult fúriaként suhant el mellettem. Sikerült kiszabadulnom, és Corn mellé vergődnöm. Ugyan legszívesebben a saját hasamra szorítottam volna kezemet, olyan rosszul voltam, de tudtam, fantomfájdalmam Corn valós kínját türközi. Négykézláb ereszkedve a pizsama felsője alá nyúltam, hogy ellenőrizzen a sebét.

Bevillant az agyamba, álmomban mire készültünk, de nem gondoltam tovább, helyette felhúztam a felsőjét, és megnéztem hasát. Véres volt, és még mindig kiállt belőle egy szigony. Nem tudtam, mit csináljak. Húzzam ki, hagyjam benne, vagy mi? A sebből folydogáló vér nem hagyott nyugodni. Ha Corn magánál lenne, tudna vele valamit kezdeni, így hát nincs más hátra, mint visszahozni a valóságba.

Tudtam egy fájdalmas, ámde hathatós módszert, ami be kellett, hogy váljon. Szemernyi kétség nélkül hajoltam rá, majd lassan csókolgatni kezdtem a száját. Kezeimet távol tartottam tőle, nehogy túlságosan beleéljem magam a helyzetbe, de erre semmi szükség nem volt, úgy három-négy másodperc múltán éreztem, hogy a riasztó hat, a fájdalom belénk mark. Elég durva volt ahhoz, hogy Cornt visszarántsa hozzám.

Kábán felemelte fejét, majd kinyitotta szemét, ami félelemmel telve, zölden villogott rám.

- Mi…

- Minden rendben – hazudtam neki, és ügyetlenül végigsimítottam a homlokán, majd még azelőtt elkaptam kezemet, hogy a riasztó újból megszólalt volna. Körülnéztem. A vadászok Titával együtt eltűntek, semmi fenyegetőt nem láttam, de a körülöttem kavargó forró levegő figyelmeztetett, hogy Corn még mindig veszélyt érez. Hamarosan távoli kiáltásokra lettünk figyelmesek.

- Egyedül nem fognak… boldogulni – mondta Corn, és megpróbált felkönyökölni.

Egyik tenyeremmel visszalöktem a padlóra, a másikat a szigony okozta sebre tapasztottam. Most jutott eszembe, hogy ki kellett volna húznom a szigonyt, mielőtt magához térítettem volna, nem pedig feleslegesen fájdalmat okozni neki a csókkal, mikor amúgy is elég baja van.

- Dehogynem – fogtam be a száját egy pillanatra, hogy hallgasson el, és közelebb hajoltam hozzá. – Tudsz valami érzéstelenítő varázslatot? Ki kell húznom a szigonyt.

- Tudok. – Szeme fényleni kezdett, ami biztos jelen volt annak, hogy mentem elsírja magát.

Meg tudtam érteni, ha egy szigony lyukat ütött volna a testemen, én sem lettem volna oda attól, hogy azt bizony el kell távolítani. Tehetetlenül meredtem rá, majd a szigonyra néztem.

- Jól van, akkor csináld, én pedig kihúzom.

Lassan bólintott, aztán felnyögött, és lehunyt szemmel varázsolni kezdett. Éreztem, hogy amit csinál, az ereje nagy részét felemészti, de ezzel egyelőre nem tudtam mit kezdeni, hiszen ott volt nekem a szigony kihúzása, aminek puszta gondolata is elgyengített. Már az is zavart, hogy a szeretett lényből kiáll egy fegyver, de az, hogy nekem kell belőle kiszednem, ezzel még jobban feltépve a sebet, sokkolt. Végül az egyik kezemmel megtámasztottam hasfalát, a másikkal pedig megfogtam a szigonyt, és elkezdtem kihúzni. A szigony feszített munkával préselődött ki centiről centire, de még nem volt teljesen kint, amikor éreztem, hogy Corn ereje fogyatkozik.

- Mindjárt. Még egy kicsit bírd ki!

Elengedtem sebét, és két kézzel rántottam ki belőle a szigonyt. Az eredmény olyan volt, hogy még a legprofibb sebész is elhányta volna magát tőle. Nem maradt más hátra, mint messzire hajítani a szigonyt, két tenyeremmel betapasztani az egyre jobban vérző sebet, és a szerelmem arcára fókuszálni.

- Megvagy még? – kérdeztem tőle elhaló hangon.

- Igen – suttogta, de nem volt túl meggyőző, ereje végéhez ért.

Számba vettem a lehetőségeimet. Az első az volt, hogy ülök a babérjaimon, és hagyom, hogy Corn a kezeim között vérezzen el. A második az, hogy megkeresem a többieket, és vagy megtalálom őket, vagy nem, akárhogyan, aligha találnék vissza ebben az ördögi útvesztőben, végtére is hagynám, hogy Corn magányosan haljon meg.

Megráztam a fejemet, más lehetőség után kutattam. Kell, hogy legyen egy megoldás, biztattam magamat. Corn közben egyre laposabbakat pislogott, többször hozzá kellett érnem arcához vérétől maszatos kezemmel, hogy ébren maradjon.

Aztán eszembe jutott az őztej, és a megkönnyebbüléstől kishíján elnevettem magam. Ott volt nálam a többi üvegcsével együtt. Kieran tanácsolta még előző nap, hogy tartsam az összes fegyveremet egy helyen. Úgy tettem, mint akinek magától jutott ez eszébe, és onnantól fogva mindenhova magammal vittem őket.

Elővettem azt az üvegcsét, ami lötyögött, és miután megbizonyosodtam róla, hogy nem a tündérkör felfedő olajat akarom megitatni Cornnal, odatartottam szájához. A másik kezemet a sebére nyomtam, hogy addig is gátoljam vér útját.

- Idd meg. Neked készítettem – hazudtam fenntartások nélkül.

- Mi ez? – értetlenkedett felnézve rám.

- Brandy. Tudod, hogy mennyire sokra tartom a fájdalomcsillapító hatását.

- Tényleg. – Halványan mosolyogni kezdett, és eltűnődött. – Mint amikor leestem a fáról, és közben kikarmoltalak, ott bőgtünk a földön, és te…

- Igen, de most idd meg.

Közelebb tartottam hozzá az üvegcsét. Egy percig tétovázott, aztán inni kezdett. Tartottam tőle, hogy nem lesz jobban, mert az üvegcsét nem hiába hívják üvegcsének, nagyon pici, de ahogyan kiitta a tartalmát, sokkal élénkebbé vált, már nem akart minden pillanatban elaludni,a varázsereje pedig pattogtatta a levegőt.

- Brandy, mi? – mormolta, de aztán lefejtette tenyeremet hasáról, és ő maga tette rá saját kezeit, hogy néhány varázsigével elállítsa a vérzést, és rendbe tegye a sebet. – Ennyire telik most, az elsősegélyvarázsokból csak az alapokat néztem át, reméltem, hogy nem lesz rájuk szükségünk.

- Az a lényeg, hogy megcsináltad – vontam le a lényeget, és megnéztem a sebét. Tiszta volt, és alvadt vér borította, amiből akadt a sértetlen területeken is.

Corn rám nézett, aztán le kezeimre.

- El kéne tüntetni a kezedről a vért.

- Ne pocsékold rám a varázserődet, remekül megvagyok véres kezekkel is. – Ezt Kierantól tanultam, aki óva intett a felesleges varázslásoktól. Corn felvont szemöldökkel pillantott rám, aztán letépte pizsama felsője egyébként is véres részét, és átnyújtotta, hogy töröljem meg benne a kezem. Égni kezdett a fejem attól, hogy Főboszorkány létére inkább gondolkozik halandóként, mint én. – Kösz.

- Most már rendben leszek, menj, és nézd meg, mi van velük – mondta, miközben kezeimet törölgettem. Megdermedtem.

- Ez parancs?

- Az.

Nem feleltem, helyette komótosan tovább törölgettem a kezeimet, majd miután végeztem, a sebe környékéről kezdtem eltávolítani az alvadt vért. Corn többször rácsapott a kezemre, sürgetett, hogy engedelmeskedjek a parancsnak.

- Ha engedelmeskednék, megszegném a szabályt – blöfföltem. Reméltem, van olyasmi szabály a boszorkányok és az inasok között, hogy végveszélyben az inas a boszorkányával marad, bármi is történjen.

- Ezt mondhattad volna előbb is, nem kellett volna felbosszantanod – mondta, aztán újra rácsapott a kezemre.

Abbahagytam az alvadt vér letörlését, és ránéztem. Megint ott voltunk, mint az este elején, összeveszhettem volna vele, és mehetett volna minden úgy, ahogyan ezelőtt. Idegesíthettük volna a másikat szemétkezéseinkkel, beszólogathattunk volna egymásnak a legalkalmatlanabb pillanatban. Láttam rajta, hogy ő hajlik rá, mert elege lett belőlem, de én nem akartam ezt, nem azért maradtam csendben, mert hergelni akartam, hanem mert gondolkoztam. Szerettem őt, meg akartam védeni mindentől. Eljutottam addig a pontig, hogy a szeretetem nem fért meg a marakodással, valamelyiknek mennie kellett. Az egyik nem akart…

Körülnéztem, van-e a közelben valaki. A látásom élesebb volt, mint máskor, eszembe jutott, hogy talán a varázslat miatt. Így visszagondolva a szerencse mégis mellém szegődött, mert élve szabadultam el Tita szüleitől.

Se perc alatt felmértem a terepet, nem fenyegetett veszély, így Cornhoz fordulhattam.

O.O

- Szeretlek – mondtam neki, és lélegzetvisszafojtva vártam, mit felel.

Nem mondott semmit, csak nézett rám. Krákogott. Hasára tett kezére csúsztattam kezemet. Olyan finom volt az érintése, hogy bizseregni kezdett tőle a bőröm, pont úgy, mint amikor varázsláshoz készülődött. Teljesen elvarázsolt már az is, hogy simogathattam, meg sem kellett moccannia hozzá, hogy odalegyek érte.

- Ezt talán nem kéne – suttogta.

- Miért nem? Nincs ebben semmi rossz. Simogatlak.

- Tudom. De ez önmagában rossz, nem? Fura, hogy nem szól a riasztó.

Tanácstalanul nézett körül, mintha a sötétségtől várná a választ. Ekkor jutott eszembe, hogy elmondom neki legújabb teóriámat.

- Van egy elméletem, hogyan cselezhetnénk ki a riasztót.

- De hát a riasztó azért van, hogy védjen… - Beléfúlt a levegő, mikor megsimítottam a haját. - minket. Nem?

- Dehogynem – értettem egyet. – Van, amikor védenie is kell, ha valami rosszat akarnánk egymásnak, de az, hogy szeretjük a másikat, hogyan lehetne rossz? Ez rossz? – kérdeztem tovább simogatva a kezét.

- Ezt már ezerszer kitárgyaltuk – suttogta. – Te is tudod, hogy szeretem.

Mellé ereszkedtem, úgy simogattam tovább a kezét. Láttam rajta, hogy nincs ellenére, de mégis ki a frásznak lett volna? Tökéletesek voltunk együtt, ezt bárki elismerhette.

- Te szereted, én szeretem, mi akkor a baj? Figyelj csak, rengeteg irodalmi példát találtam nem is olyan régről, ahol unokatestvérek lesznek egymás házastársai, és egyáltalán nem ítélik el őket. Mi nem gondolkodunk házasságban vagy gyerekekben, akkor miért ne lehetnénk együtt próbaképpen? Ki kellene próbálnunk, milyen lenne egy párként. Lehet, borzasztóak lennénk, és rájönnénk, hogy baromság efféléken gondolkodnunk. Nyugodtan kereshetnénk magunknak más párt, érted…

Erre már elnevette magát.

- Borzasztóak? Mi ketten együtt? Hogy jutott ez eszedbe?

- Csak azt akartam, hogy nevess – vallottam be. – Még annak is örült a hülye fejem, amikor elestem, és kinevettél.

- Nem nevettelek ki – mondta, és közelebb engedett magához. Keze megrándult az enyém alatt. – Csak olyan fura volt az egész, hogy nevetnem kellett. Vicces volt.

Elmosolyodott, és hagyta, hogy megcsókoljam. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem most, hogy végre szabad volt kimutatnom iránta érzéseimet, és – ami még fontosabb – viszonozta őket. Ilyen felszabadultan legutóbb álmomban éreztem magam.

Miközben csókoltam Cornt, felsejlett bennem az aggasztó gondolat, hogy ez nem sem több egy álomnál. Máris kevésbé éreztem a csókját.

- Szeretlek – mondtam még gyorsan, amíg megtehettem. Megcsókoltam, és ránéztem. – Szeretlek, Corn! Te is szeretsz engem?

Az álomkép elképedve nézett rám, a haja természetellenesen hosszúra nyúlt, szemei zöldből kékre váltottak, az arca egyre távolodott tőlem.

- Persze, hogy szeretlek…

Felpattantak szemeim, és megütött a valóság szele: az éj sötétje, Corn vérének illata, Roland kastélyának hidege, azok a dolgok, amiktől álmomban védve voltam. Cornra pillantottam, akinek még le voltak hunyva a szemei. Csalódottan bámultam fel a mennyezeti stukkókra, ez a mostani álmom pont olyan valóságos volt, mint a korábbiak. Magamban szentségeltem, amiért a kimerültségtől elaludtam, pedig megfogadtam, hogy fent maradok.

Felültem, igyekeztem rendezni gondolataimat. Ablakot nem láttam a közelben, fogalmam sem volt, mennyi idő van. A zajok elültek, úgy éreztem, mintha mi ketten lennénk az egész kastélyban. Ettől pikáns gondolatok törtek rám, amik csak felerősödtek, amikor rápillantottam a mellettem fekvő Cornra. Nagy levegőt vettem, és próbáltam a védtelen lányt látni benne, aki összekuporodva alszik, de bárhogy is próbáltam, nem ment. Önkéntelenül olyan pozícióba helyezkedett álmában, ami tökéletes volt arra, hogy megcsókoljam vagy egyéb tetszetős dolgokat műveljünk együtt. Mivel valami belső hang késztetett, hogy érjek már hozzá, a haja simogatását választottam, mert ezt gondoltam a legsemlegesebb területnek.

Arra nem számítottam, hogy felébred az érintésemre.

- Bocsi – mondtam, és elhúztam kezemet. – Azt hiszem, vége a ramazúrinak.

Egy pillanatra fájdalom villant fel szemében, aztán felült, hasára tette a kezét. Csodálkozott elszakadt pizsama felsője felett, mintha azt hitte volna, azt is csak álmodta, hogy odaadta nekem az alsó részét. Elpillantottam róla, és felálltam. Úgy nyújtottam felé a kezemet, hogy felé se néztem. Most az egyszer elfogadta, de egy szót sem szólt hozzám.

Futó léptekre ocsúdtunk fel.

- Itt is egy! – kiabálta Gina. Közelebb érve végigmért minket, és csodálkozásában nyelt párat. – Vagyis… mégse… mit csináltok? – kérdezte úgy, mintha inkább nem is akarná tudni a választ.

A rég nem látott Rufus rekordsebességgel rohant oda hozzá, és hátulról átkarolta, mintha védeni akarná. Utána jött rá, hogy velünk áll szemben. Ginához hasonlóan megbámult minket.

- Ti meg mi a frászt műveltetek?

- Megsebesültem – válaszolt neki Corn méltóságteljesen, visszatérve az alvás okozta kótyagosságból a valóságba. – Colin segített elállítani a vérzést. Utána kétséges volt, hogy mi történik a kastély többi részén, ezért maradtunk, ahol voltunk.

- Ez okos volt tőletek – bólogatott Gina, miközben elfordult, hogy ne kelljen látnia Corn sebét. – Titáéknak sok időbe telt feltartóztatni a vadászokat. Szerencsére jöttek Rufusék, és segítettek nekik, de addig az egyik farkas…

- Az egyik farkas? – vágtam a szavába. – Mikayla?

Corn megrándult mellettem, de Gina nemet intett. Rufus rászólt, hogy majd elmesélnek mindent, miután az összes seb el lesz látva, és mindenki egy helyen lesz. Ezután megkérdezte Corntól, hogy tud-e járni. Ezen ő valamiért annyira megsértődött, hogy biccentett egyet, majd odabicegett Ginához, és rá támaszkodva indult el valamerre a kastély kies folyosóin. Mi Rufusszal követtük őket, és közben benéztünk pár terembe, nem rejtőznek-e ott vadászok.

- Mi volt ez, haver? – kérdezte, mikor a lányok már messzire jártak tőlünk. – Úgy hallottam, fújtok egymásra, mint a veszett macskák.

- Fújtunk is ma éjjelig. Pontosabban nem tudom, hogy Corn mit tervez, lehet, megint kitalál valami hülyeséget, például, milyen megalázó volt számára, hogy nem engedelmeskedtem az ő parancsának, vagy…

- Nem engedelmeskedtél neki? – Jókedvűen füttyentett egyet. – Ezzel lehet, hogy tényleg kihúztad a gyufát, a csajok utálják, ha nem az övék az utolsó szó.

- Tapasztalat? – kérdeztem rá letörten. A fenébe, tudtam, hogy valamin bukni fog a Cornnal való barátságom, pedig ma éjjel komolyan visszafogtam magam több ízben is, annyira arra törekedtem, hogy semmi ne romolhasson el… már a nyilvánvalóan elromlottan túl.

- Még jó, hogy az – felelte Rufus. - Imádom Ginát, de hisztizni, azt tud. Mi a helyzet akkor Cornnal? Megkaptad már?

- Hogy a francba kaphattam volna meg, amikor itt van a nyakunkon a másik Főboszorkány? – kaptam fel a vizet, mert eszembe jutott Kieran. Róla el is felejtkeztem. Bármilyen jó a Cornnal való kapcsolatom, ő tuti, hogy bele fog majd köpni a levesembe. - Hallottál már róla?

- Hogyne hallottam volna, a kastély zengett belé, annyit nevettek rajta a lányok, hogy van egy boszorkány, aki nem lány. Akkortájt vettem fejembe a falkaalapítás ötletét, ezért nem túl sok figyelmet fordítottam rá, min vígadnak. Figyelj csak, a falkával kapcsolatban…

O.O

Hajnali három volt, mikor a társaság összeült a kastély nagyobbik szalonjában. Házigazdánk monokliját ápolva kért szíves elnézést azért, hogy vendégei nem élvezhették maradéktalanul kastélyának békéjét. Miután Rufus közbeszólt, hogy a vendégeit majdnem kinyírták, ők ketten félrehúzódtak vitázni. Tita lépett előre, hogy a családja nevében elnézést kérjen, és sebeinket összeszámolja. Azt mondta, a családi hagyomány miatt van szüksége pontos számukra, talán ők az ejtett sebek számával menőztek úgy, mint mi, halandók a családfánk sok-sok ősig való visszavezetésével.

Miután tisztáztuk, hogy nem nyalogathatja le a kezemről Corn maradék vérét, Mikayla nyugton ült mellettem. Corn Kieran oldalán ült, és az ő kabátját viselte, amitől megcsappant a jókedvem, unottan malmozgatva lestem felváltva rájuk és a sebeket számlálgató Titára.

Közben Rufus visszatért, és elmesélte, hogyan sikerült felszámolniuk az ellenséges erőket. Rolandon, Titán és rajta kívül két farkasa segédkezett, de nem figyeltem oda arra, pontosan hogy történt az egész, mert azt néztem, Corn milyen rajongással néz Kieranra, aki felhúzott valami hülye csodafalat a kastély köré, hogy a vadászok ne juthassanak ki. Szerintem ez ritka nagy bolondság volt, minek akarnánk bent tartani őket? Inkább mennének el minél messzebb. Kieran úgy okoskodott, hogy akkor ki tudja, hogy követnének-e minket, nem támadnák-e meg újra a kastélyt, vagy nem akarnának-e bosszút állni rajtunk, jobb, hogyha helyben elintéznénk őket. Valami szelídítést emlegetett, aminek hatására Mikayla nyüszögve igyekezett a hátam mögé bújni, ami kicsit nehéz volt, ugyanis a kanapén fekve igyekeztem kipihenni az éjjel történteket. Végül megbeszéltük, hogy senki nem akarja a farkasokat megregulázni, így Mikaylát elküldhettem ismerkedni Rufus két farkasával.

Rufus vele tartott, míg Roland elment ellenőrizni a foglyokat. Tita tétován nézett rám, majd odaült Cornhoz meg Kieranhoz. Gina mellém huppant, mire felültem.

- Te nem sérültél meg? – kérdezte kedvesen.

- Köszi, örülök, hogy valakinek én is eszébe jutok. Semmi bajom. Ők meg mit terveznek? – böktem Titáék felé, akik ekkorra átmentek a zongorához, és körbeállták. Tita levett valamit a falról, és a zongorára tette.

- Megkeresik Tita bátyját, aki valahogy meglógott. Azt mondják, van egy jó módszer, az, amivel engem is megtaláltatok.

Igaza volt, Corn már le is vette a védőmedálját, ami ezek szerint ingaként is funkcionált. A sajátomra néztem. Miért nem védtek meg minket? Vagy egyáltalán hogyan hatnak a medálok? Muszáj volt többet megtudnom a varázslatról, el kellett kérnem Ariana könyvét Corntól. Felvidultam a gondolatra, megvolt a fedősztori, hogy miért megyek oda hozzá.

A következő pillanatban láttam, hogy Kieran átkarolja Corn vállát. Jobbnak láttam Gina felé fordulni, mielőtt egy dühkitöréssel mindent elrontok.

- És te jól vagy? Rossz érzés lehet, hogy a bátyád barátnőjének ilyen veszélyes családja van.

- Félek tőlük akkor is, hogyha a bátyám azt mondja, nem kellene. A bátyám mindig úgy nevelt, hogy óvakodjak az ellenségtől, erre most ő maga tartja itt őket… - A fejét fogta, láttam rajta, hogy tanácstalan.

Nem volt egyedül, én se tudtam, mi legyen.

O.O

A farkasok összeszoktatása hosszabb időt vett igénybe, így Mikayla egész délelőtt távol maradt, sőt ebédre se ért vissza. Rolandék erdejében voltak jó messzire tőlünk, így még azt se nézhettem meg, mit művelnek. Pár órányi alvás után felkeltem, és unatkozni kezdtem. Egy kis séta után felmentem Cornhoz, elkértem tőle Ariana könyvét, és megmondtam neki, hogy bármiben a rendelkezésére állok. Kieran bent volt nála, ezért mielőtt bármit felelhetett volna, hátraarcot vágtam, és lejöttem a szalonba.

Utóbb visszagondolva ez kicsit úgy hathatott, mintha üresen ígérgettem volna, pedig nem akartam ilyesmit, komolyan gondoltam, amit mondtam. Odalent Tita megkínált keksszel, aztán elsietett, mert megjelent Roland, és beszélni kezdett neki a család szentségéről. Ismét egyedül maradtam.

Gina később azzal csatlakozott hozzám, hogy Cornnak feladata van a számomra: egy bájitalhoz kell növényeket gyűjtenem. Gina nagyon bezsongott ettől, szeretett volna segíteni. Azt mondta, a családjuk ősi birtokán mindent megtalálhatunk, ami csak kellhet. Hagytam, hogy velem tartson, mert láttam rajta, mennyire retteg a kastélyban maradni, attól félt, hogy Tita lekötözött, szigorúan fogva tartott rokonsága kiszabadul, és ismét meg akar ölni minket. Én is így voltam vele, most hogy Tita bátyját is sikerült előkeríteni, jobb volt a szabadban.

Ebéd után Ginával kimentünk a kertbe, és leültünk a padra. A könyvből írogattam ki azt, mi kell nekünk. Folyton vissza kellett lapoznom, hogy megtaláljam, mi mit jelent. Olyan fura neveket adott nekik Corn boszorkányőse, hogy nem csodálkoztam rajta, miért tartják őket dilisnek. Mi baj volt például a pitypang névvel, miért kellett mindenképpen oroszlán fogának hívni? Megráztam a fejem, és összeírtam azokat, amikre rátaláltam.

Oroszlán foga:                       pitypang

Daphné fürtje:                        babérlevél

Fátyolvirág:                            fátyolka

Hét éves szerelem:                 cickafark

Lázfonál:                                ádázka

Szappangyökér:                     százszorszép

Cukorkóró:                             édesgyökér

Azt próbáltam megfejteni, mit jelenthet a bárányzsálya, mikor egy rózsaszín levelű növény leírásánál azt találtam, hogy fogamzásgátló hatása messze földön ismert. Erről eszembe jutott Corn egyik elejtett mondata arról, hogy Flora néni adott neki egy csomag óvszert. Bárhogyan próbáltam elhessegetni a mondatot, nem tudtam elterelni róla a figyelmemet. A biztos, hogy nem éber állapotomban hallottam, mert akkor ad egy: nem feledkezem meg róla, ad kettő: leesett állal bámulok Cornra. Ilyen már rég nem fordult elő, ami bizonyossá tett, hogy egy álmomban mondott ilyet. Még így is meredek volt elképzelni, hiszen az álombeli Corn a megszólalásig hasonlított valódira, sose mondott vagy tett olyat, amivel lebukhatott volna, mint álomalak.

Az álomban minden olyan logikusnak tűnt. Flora néni óvszert adott Cornnak, na és? Na és?! Minek adta neki? Izgatottan lapoztam kettőt, és felírtam egy újabb összetevőt a papírra.

- Kezdhetem őket szedni? – kérdezte Gina, aki megunta a virágok nézegetését. Kis kosarát magához véve, várakozóan nézett rám.

- Persze. Az első a pitypang.

Felállt, és már ki is szemelt magának pár szál pitypangot. A legtöbb már megfagyott, és a szárán meg a levelén kívül nem maradt belőle semmi, de reméltem, azok is elegek lesznek a bájitalba.

- Mennyit szedjek belőle?

- Jó kérdés – adóztam neki tisztelettel. Megnéztem, van-e szó mennyiségről a jegyzetekben. – Szerintem szedjünk egy salátára valót belőlük, hogyha kifőnek, elég lesz a levük az összes vadásznak.

Vagy nem. Kockáztatni tudni kell.

Gina bólintott, leguggolt a pitypangok mellé. Módszeresen tépkedte szárukat és levelüket, ügyes kézzel szórta bele őket kosarába, és olyan vidámnak tűnt, mint aki ennél jobb délutáni programot el sem tudna képzelni.

- Azt hiszem, nyugtatófőzet lesz belőle – mondta nekem boldogan. – Kíváncsi vagyok, hogy fog hatni. Tita rokonai nem úgy néznek ki, mint akik bármitől képesek lennének lehiggadni.

- Engem inkább az érdekelne, hogyan fogják megitatni velük, ha elkészül.

- Már dolgoznak rajta, le is mentek hozzájuk.

Ez aztán elgondolkoztatott. Kikerestem az utolsó két összetevőt, és a ház felé sandítottam. Most itt lenne a kedvező lehetőség, senki se venné észre, ha felsurrannék Cornék szobájába. Corn és Kieran Rolanddal és Titával a vadászoknál vannak, Rufus és Mikayla a farkasokkal, Gina pedig nekem segít virágot szedni. Mi sem egyszerűbb, mint folyóügyekre hivatkozva felmenni a kastélyba, és megnézni, hogyan állunk óvszer ügyben.

- Ki kell mennem, mindjárt jövök – szóltam oda Ginának, aki szemérmesen bólintott, és folytatta a növények begyűjtését. Szabad utat kaptam Corn szobájába.